Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Életre szóló esély

Szöveg: HM TKHKF |  2014. május 28. 7:28

A Honvédelmi Minisztérium és az Országos Roma Önkormányzat együttműködési megállapodásában foglaltak értelmében, a Dél-Dunántúli Romák Szövetsége és a Színes Gyöngyök Dél-vidéki Roma Nőkért Egyesület szervezésében május 26-án tájékoztató találkozót tartottak Pécsett, a „KatonaSuli”-programban tavaly szeptember óta részt vevő Gandhi Gimnáziumban.

1595972734
A rendezvény a romák társadalmi integrációját segítő feladatokkal kapcsolatos együttgondolkodás fontos mérföldköve volt

A találkozó a roma civil szervezetek és a tárca romák társadalmi integrációját segítő feladatokkal kapcsolatos együttgondolkodásának volt nagyon fontos mérföldköve; ezért is bírt kiemelkedő jelentőséggel, hogy a rendezvényt a két, pécsi központú szervezet vállalta fel Magyarország és egyben Európa első roma nemzetiségi, érettségit adó intézményének közreműködésével. A Színes Gyöngyök Egyesület tíz éve azért jött létre, hogy − szociális, jogi, mentálhigiénés tanácsadással és a közéletben való szereplésük elősegítésével − támogassa a roma nőket és családjaikat, a gimnázium egyik legfontosabb célkitűzése pedig a nyitott szellemű, tudományok iránt fogékony, a cigány hagyományokhoz kötődő roma fiatalok képzése.

1595972734
A rendezvényt Várnai Márton és Szabóné Szabó Andrea alezredes nyitotta meg

A rendezvényt Várnai Márton, az Országos Roma Önkormányzat elnökhelyettese, a Dél-Dunántúli Romák Szövetségének elnöke nyitotta meg. Köszöntőjében kiemelte a találkozó fontosságát és hangsúlyozta, hogy a katonai pálya a hátrányos élethelyzetből való kitörés lehetőségét nyújtja az érdeklődő, tehetséges fiatalok számára.

Szabóné Szabó Andrea alezredes, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály kiemelt főtisztje, a tárca esélyegyenlőségi referense a lehetőségekről beszélt a gimnázium tanulóinak és a roma nemzetiségi önkormányzatok jelen lévő képviselőinek. „Az együttműködés lehetőség egymás kultúrájának megismerésére, lehetőség a tehetség megmutatására és a vágyak valóra váltására, lehetőség egy bajtársi közösséghez való tartozásra és a haza, a társadalom szolgálatára, lehetőség a jövőre" – mondta köszöntőjében az alezredes.

1595972734
Hegedűs Norbert őrnagy a hivatásos, a szerződéses és az önkéntes tartalékos szolgálatról beszélt

A köszöntőket követően az érdeklődők a katonai szolgálatot vállaló roma fiatalokról szóló, „Jövőjük a haza védelme"  című filmet tekintették meg, majd Hegedűs Norbert őrnagy, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 7. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Irodájának vezetője beszélt a jelenlévőknek a hivatásos, szerződéses és önkéntes tartalékos katonai szolgálat vállalásának lehetőségeiről. A gimnázium tanulói között már három önkéntes tartalékos szolgálatot vállaló fiatal is van, és a közönség soraiban a tárca által meghirdetett, Lippai Balázs esélyegyenlőséget elősegítő ösztöndíjat elnyert tanulókkal is találkozhattunk.

A felmerült sok-sok kérdés megválaszolása után a diákok előzetesen jelentkezhettek az esélyegyenlőségi táborba is, amelyet július 14−17. között, az MH Altiszti Akadémián rendeznek meg.



Fotó: Rácz Tünde