Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A törökök erősen bombázzák a szíriai kurdokat

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. február 20. 12:38

Törökország heves bombázásokba kezdett csütörtök este az észak-szíriai Aleppó tartomány kurdok ellenőrzése alatt álló részein – közölte február 19-én, pénteken az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns ellenzéki szervezet, amely szerint a péntekre virradó éjszaka és reggel is folytatódó támadás a legsúlyosabb azóta, hogy Ankara néhány napja légicsapásokat indított a kurd területek ellen.

Rámi Abder-Rahmán, a Szíriában kiterjedt aktivistahálózattal rendelkező, londoni központú megfigyelőközpont igazgatója azt mondta, a törökök a kurdok egyik fő bástyájának számító Afrin városát is támadták, és nem csupán a Szíriai Demokratikus Erők (FDS) nevű, a szíriai kurd milícia, a Népvédelmi Egységek (YPG) vezette arab-kurd szövetség ellenőrzése alatt álló területeket. Az igazgató elmondta, az Afrin elleni légicsapásokban legalább két polgári lakos meghalt és huszonnyolcan megsebesültek.

A Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű erőket támogató, a szíriai felkelők ellen irányuló orosz légicsapások a török határ közelében, Aleppó tartományban fekvő térségekben meggyengítették a felkelőcsoportokat, és emiatt az FDS-nek több települést sikerült elfoglalnia.

A kurd-arab szövetség offenzívája nyugtalanítja Törökországot, amely múlt szombat óta folyamatosan légicsapásokat mér a térségre.

Ankara azért nem nézi jó szemmel a kurdok katonai sikereit Irakban és Szíriában, mert attól tart, hogy határai mentén egy egységes kurd állam jöhet létre, amelyet nemzetbiztonsági kockázatnak tart, különösen annak fényében, hogy délkeleti tartományaiban rengeteg kurd nemzetiségű lakos él.

Az észak-szíriai Aleppó tartomány, amely hetek óta heves harcok színtere, a török határ mentén több frontvonalra osztható: az északon lévő szíriai felkelőket valamivel délebbről a kurdok támadják, a szíriai hadsereg a tartomány még délebbi részeiről igyekszik eljutni észak felé, az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet pedig Aleppó keleti térségeit uralja.