Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Amerika támogatja az iraki vezetést az al-Kaida elleni küzdelemben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. január 7. 11:00

Az Egyesült Államok támogatásáról biztosította Joe Biden alelnök január 6-án, hétfőn az iraki kormányzat és törvényhozás vezetőit az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kötődő csoportok elleni fellépésben.

A Fehér Ház közleménye szerint Biden telefonon beszélt Núri al-Máliki miniszterelnökkel és Oszama an-Nudzsajfi parlamenti elnökkel, elsősorban az al-Kaidával kapcsolatban álló szélsőségesek megszállta Fallúdzsa és más szorongatott városok helyzetéről.

A megbeszéléseken a terrorizmus elleni fellépés fontossága mellett hangoztatták azt is, hogy a síita irányítású kormánynak a vallási villongások visszaszorítása érdekében együtt kell működnie a szunnita közösségekkel is. Ez a kulcsa szerintük annak is, hogy a szélsőséges csoportokat sikeresen elszigeteljék.

Amerikai részről a közlemény szerint megerősítették, hogy Washington nem mérlegeli a csapatok visszaküldését Irakba.

Ez utóbbit az elmúlt hétvégén John Kerry külügyminiszter is hangsúlyozta. A tárcavezető akkor hozzátette, Washington bízik abban, hogy Irakban a kormány és a törzsek megbirkóznak az al-Kaida szervezeteivel.