Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az év első napjaiban is volt dolguk a tűzszerészeknek

Szöveg: Szűcs László |  2014. január 7. 9:53

Az év első öt napján is akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek – tudta meg a honvedelem.hu Baranyai Zoltán zászlóstól. Az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred kommunikációs részlegének munkatársa elmondta: 2014 első hetében tizenhat bejelentést kaptak, ezek közül öt esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Január 2-án, a Komárom-Esztergom megyei Mocsáról érkezett a bejelentés a tűzszerészügyeletre, hogy a település hétvégi házas részén, az egyik kertben egy feltehetően második világháborús robbanószerkezetet találtak. A Pozderka Attila főtörzsőrmester vezetésével helyszínre küldött járőr megállapította, hogy a földből egy 8,8 centiméteres, német gyártmányú légvédelmi repeszgránát került elő, amit már kilőttek, ráadásul a gyújtószerkezete is megsérült. A veszélyes robbanótestet a tűzszerészek a közelben kijelölt robbantási területre szállították, ahol megsemmisítették.

Január 4-én a főváros XXII. kerületében, a Kastélypark utca végén, a Duna parton akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek, mivel a vízből egy RPG-40 típusú kézigránát került elő. A világháborús robbanószerkezetet a Bukta Balázs százados vezette járőr a helyszínen megsemmisítette.

Ugyanezen a napon a Pest megyei Dunabogdányba is ki kellett vonulnia a Bukta Balázs százados vezette tűzszerészjárőrnek, mivel a Kossuth utcában található vízmű területén, – a Duna partján – egy F1-es típusú, szovjet gyártmányú kézigránát került elő. Szerencsére viszonylag jó állapotban, így a tűzszerészek a központi gyűjtőbe szállították.

Címkéktűzszerész