Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Amerikai tengerészgyalogosok fognak állomásozni Norvégiában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. október 25. 22:56

Norvégia megállapodott az Egyesült Államokkal arról, hogy körülbelül 330 amerikai tengerészgyalogos fog állomásozni januártól a skandináv ország középső részén – jelentette be október 25-én, kedden a norvég védelmi minisztérium.

A tengerészgyalogosok forgó rendszerben teljesítenek majd szolgálatot a Trondheim város közelében lévő Vaernes katonai támaszponton, és jelenlétük révén „sokkal több lehetőség lesz a közös gyakorlatokra és az együttműködési képesség javítására" a két NATO-szövetséges között – olvasható a minisztérium közleményében.

Az Egyesült Államok 2014-ben kezdett rotációs rendszerben csapatokat állomásoztatni Kelet-Európában, azt követően, hogy Oroszország elragadta Ukrajnától a Krímet. Több, Oroszországgal határos NATO-tagállam – köztük a három balti állam – azt kérte Washingtontól, hogy állandóan legyenek jelen területén amerikai csapatok.

Washington kezdeményezte, hogy az Oroszországgal szintén szomszédos Norvégiában is állomásozzanak amerikai katonák.