Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Diákok dolgoztak a Farkasréti temetőben

Szöveg: Mátyás Botond Hunor hadnagy |  2016. október 26. 7:03

Néhány budapesti diák újra szerszámot ragadott, hogy megtisztítsa a Farkasréti temető katonai parcellájában nyugvó katonák sírjait.

1596022002

Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) budapesti központjának szervezésében középiskolás fiatalok dolgoztak a Farkasréti temető katonai parcellájában az elmúlt napokban, hogy a halottak napja közeledtével méltó körülmények fogadják a temetőbe látogató hozzátartozókat.

A BGSZC II. Rákóczi Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma, valamint a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium diákjai, az 50 órás iskolai közösségi szolgálat keretében vállalták, hogy megszépítik az egykor a hazáért életüket adó katonák végső nyughelyét.

1596022003

A balesetvédelmi oktatás és a szokásos „rendhagyó történelem óra" után a fiatalok összeszedték a lehullott faleveleket, visszametszették a lenőtt növényeket, valamint kivágtak olyan bokrokat, amik kitakarták a mögöttük nyugvó hős sírját.

1596022003

Fotó: Szabó Zsuzsanna és a szerző felvételei