Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Aszad halálára várnak Szíriában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. március 14. 16:36

A szíriai ellenzéki főtárgyaló szerint Aszad elnöknek mindenképp távoznia kell, akár holtan, akár élve, hogy megkezdődhessen a polgárháború lezárása.

Élve vagy holtan, de távoznia kell a hatalomból Bassár el-Aszad szíriai elnöknek – mondta a szíriai ellenzéket tömörítő tárgyalócsoport vezetője hírügynökségeknek szombat este, kevesebb, mint két nappal a Genfbe összehívott béketárgyalások előtt.

„Úgy gondoljuk, hogy az átmeneti időszak csak Bassár el-Aszad (szíriai elnök) bukása vagy a halála után kezdődhet meg" – jelentette ki Mohammed Allús, a fő ellenzéki csoportokat tömörítő Tárgyalási Főbizottság (HNC) főtárgyalója.

Az ötödik éve tartó polgárháború lezárását célzó átmeneti időszak „nem kezdődhet meg addig, amíg a rezsim vagy amíg ennek a rezsimnek a vezetője a helyén van" – hangoztatta Allús egy genfi szállodában újságíróknak nyilatkozva.

Az ENSZ által kitűzött menetrend szerint a tárgyalások hétfői kezdetétől számítva hat hónapon belül létre kell jönnie Szíriában egy átmeneti kormánynak és egy új alkotmánynak, majd a rákövetkező 12 hónapon belül parlamenti és elnökválasztásokat kell tartani.

A Tárgyalási Főbizottság ragaszkodik ahhoz, hogy egy „teljes körű végrehajtó hatalommal felruházott átmeneti testületben" „nincs helye" Bassár el-Aszadnak.

A damaszkuszi kormányzat azonban elutasítja az ENSZ felszólítását az elnökválasztásra, és az Aszad távozásának követelő hangokat is. Elnökválasztásról kizárólag a szíriai nép dönthet – szögezte le Valid al-Mualem külügyminiszter. A miniszter azt mondta: minden olyan kísérletet visszautasítanak, hogy az elnökválasztást bármilyen formában napirendre tűzzék Genfben.