Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Aszad szerint nem győzhet a szíriai ellenzék

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. szeptember 21. 22:49

Bassár el-Aszad szíriai elnök szerint az ellenzéki fegyveres csoportok „nem győzhetnek” a kormány elleni harcukban.

Az államfő az Al-Ahram Al-Arabi című egyiptomi hetilap szeptember 21-ei, pénteki számában megjelenő nyilatkozatában kijelentette, hogy „a fegyveres csoportok terrortámadást hajtanak végre az állam ellen. A társadalmon belül nem népszerűek… és végül nem fognak győzni". Bassár el-Aszad ugyanakkor hozzátette, hogy „a párbeszéd előtt nyitva áll az ajtó". Leszögezte, hogy külföldi beavatkozással nem lehet változást elérni Szíriában.

Bassár el-Asszad szombaton tárgyalt első ízben Lahdar Brahimivel, az ENSZ szíriai megbízottjával, aki útja során megerősítette, hogy Szíriában rendkívül veszélyes a helyzet, és tovább súlyosbodik.

Aszad interjújában közölte, hogy nem derűlátó, de nem is borúlátó Brahimi missziójának sikerét illetően.