Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Autóba rejtett pokolgép robbant Bagdadban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. január 13. 16:17

Legalább kilenc ember meghalt és tizenhat megsebesült január 12-én, vasárnap az iraki fővárosban egy autóba rejtett pokolgép robbanásában – közölték a hatóságok.

Az elkövetők egy buszpályaudvar közelében hozták működésbe a robbanószerkezetet. A rendőrség tájékoztatása szerint a merénylet célpontjai újonc katonák voltak, akik éppen a sorozásról tartottak hazafelé.

Nevük elhallgatását kérő egészségügyi források megerősítették az áldozatok számáról szóló híreket.

Bár egyelőre egyetlen csoport sem vállalta a felelősséget a merénylet elkövetéséért, a támadás elkövetésének módja arra utal, hogy a háttérben az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat iraki szárnya állhat, amelynek tagjai gyakran hajtanak végre rajtaütéseket katonai vagy rendőri célpontok ellen.

Az erőszak az elmúlt évben újra felerősödött Irakban, és nagyrészt a Núri el-Máliki síiták uralta kormánya ellen irányul.

Az ENSZ legfrissebb jelentése szerint a tavalyi év során csaknem kilencezren, január első tizenkét napjában pedig több mint négyszázan vesztették életüket a közel-keleti országban erőszakcselekmények következtében.

Megfigyelők szerint az erőszak elharapódzásában szerepet játszik a szomszédos Szíriában folyó polgárháború, amely az iraki társadalmat is megosztja, s felerősítette a vallási ellentéteket a szunniták és a síiták között.