Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az Afrikai Unió erőteljesebb együttműködést sürget a terorizmussal szemben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. június 27. 16:40

A radikális iszlamista terrortámadások megsokszorozódása miatt az Afrikai Unió (AU) június 26-i, csütörtöki csúcsértekezletén a földrész országainak több vezetője erőteljesebb együttműködést szorgalmazott a felderítésben és az új típusú fenyegetéseknek megfelelő biztonsági rendszer kiépítésében.

A Kenyában, Nigériában és Szomáliában szűnni nem akaró terrorcselekmények az egész földrészt fenyegetik – jelentette ki Nkosazana Dlamini-Zuma, az AU elnöke az Egyenlítői Guinea fővárosában, Malabóban, az államközösség állam- és kormányfőinek részvételével megrendezett csúcstalálkozó megnyitóján.

„Mindenképpen el kell érnünk azt a célunkat, hogy 2025-ig a fegyverek elhallgassanak" – tette hozzá.

Abdel-Fattáh esz-Sziszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy Afrikát „határokon átnyúló terrorizmus" fenyegeti, és felszólította a földrész vezetőit, hozzanak intézkedéseket ez ellen a „csapás" ellen, amely „rákényszeríti az országokat a biztonsági együttműködés erősítésére".

Mohamed Abdulaziz líbiai külügyminiszter szerint alapvető cél, hogy az összes ország együttműködjön szomszédaival a határok biztosításában.

Amina Mohamed kenyai külügyminiszter globális háborúról beszélt és a hírszerzési információk cseréjét sürgette, valamint azt, hogy az országok közösen lépjenek fel, ha egy országot támadás ér.

A gyorsreagálású afrikai erő tervének megvalósítása azonban sajnálatosan évek óta egy helyben topog. Az alakulatnak 2015-ben kellene felállnia, de ezt főleg pénzügyi akadályok hátráltatják: az országok önkéntes hozzájárulásával jönne létre, ám az egyes országok pénzügyi lehetőségei nagyon eltérőek.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a homoszexuálisok és leszbikusok jogainak tiszteletben tartására szólította fel az afrikai vezetőket. Uganda és Nigéria olyan törvényeket fogadott el, amelyek többéves börtönbüntetéssel sújtják az ilyen kapcsolatokat. Az Egyesült Államok emiatt szankciókat léptetett életbe Uganda ellen.

Az ENSZ-főtitkár követelte a közép-afrikai és dél-szudáni súlyos konfliktusok felelőseinek bíróság elé állítását, az ehhez szükséges vizsgálatok lefolytatását.

Az Afrikai Unió 23. csúcstalálkozója pénteken ér véget.