Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az Al-Kaida szövetségese robbantott Szomáliában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. július 27. 17:59

Két merényletet követtek el az al-Shabaab milícia szélsőségesei a szomáliai fővárosban, Mogadishuban július 26-án, kedd reggel, a támadásokban a média szerint legalább tízen, az iszlamisták szerint tizenketten életüket vesztették.

Az egyik robbantás a mogadishui repülőtér felé vezető úton elhelyezett ellenőrzőpontnál történt, a másik pedig a reptér bejáratánál – mondta el a helyszínen tartózkodó Abdifitah Ahmed rendőrtiszt. A robbantások után a biztonsági erők lezárták a repülőtérhez vezető utat.

Az Afrikai Unió szóvivője elmondta, hogy az iszlamisták egyik célpontja a szervezetnek a repülőtér közelében található támaszpontja volt. Egyes források szerint az ENSZ aknamentesítő szolgálatának hivatala volt a másik célpont. Mohammed Husszein rendőrtiszt közlése szerint itt tízen – köztük hét ENSZ-alkalmazott – vesztették életüket, mikor egy szélsőséges a levegőbe röpítette magát és autóját.

A támadások elkövetőjeként az al-Kaidaval szövetséges al-Shabaab milícia jelentkezett, amely rendszeresen támadja a szomáliai kormányzat, illetve a nemzetközi szervezetek épületeit. A szomáliai szélsőségesek az iszlám törvénykezésen (saría) alapuló emírséget akarnak létrehozni az afrikai országban.