Az amerikai elnök telefonon egyeztetett a török államfővel
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2016. február 21. 16:38Barack Obama washingtoni idő szerint február 19-én, pénteken délután felhívta telefonon Recep Tayyip Erdogan államfőt, és segítséget kért tőle a szíriai Kobani városát körülzáró Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen. Erdogan korábban azt nyilatkozta, hogy az Ankarában robbantást végrehajtó szíriai kurd csoport amerikai fegyvereket használt polgári lakosok ellen.
A két politikus – a Fehér Ház közleménye szerint – megvitatta az afganisztáni helyzetet is.
A török államfő korábban azt nyilatkozta, hogy az a kurd csoport, amelynek öngyilkos merénylője szerdán Ankarában elkövette a robbantást – s amely önmagát a Kurdisztáni Szabadság Sólymainak nevezi – amerikai fegyvereket használt polgári lakosok ellen.
Az amerikai külügyminisztérium pénteken cáfolta ezt, s közleményében leszögezte: „az Egyesült Államok semmiféle fegyvert nem adott a kurd milicisták csoportjának".
Washington egyébként a szíriai kurd harcosokat hasznos szövetségesnek tekinti az Iszlám Állam dzsihadistái elleni harcban, Ankara azonban terrorista csoportoknak minősíti őket, amelyek kapcsolatban állnak a törökországi kurd lázadó csoportokkal.