Az amerikai és a dél-koreai elnök szerint Phenjan fenyegető veszélyt jelent
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2017. augusztus 8. 18:43Az Egyesült Államok és Dél-Korea számára Észak-Korea „fenyegető veszélyt” jelent – áll a Fehér Ház közleményében, amelyet Donald Trump amerikai és Mun Dzse In dél-koreai elnök telefonos megbeszélése után adtak ki.
Trump és Mun a megbeszélésen ígéretet tett arra, hogy alkalmazza az Észak-Korea ellen hozott valamennyi határozatot, egyúttal felszólította a nemzetközi közösséget ugyanerre.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának 15 tagállama szombaton egyhangúlag hozott újabb büntetőintézkedéseket, amelyeket ha betartanak, az ázsiai kommunista állam évi egymilliárd dollárnyi jövedelemtől eshet el. Az intézkedéscsomag ugyanis a többi között exporttilalmat rendel el Észak-Korea legfontosabb jövedelemtermelő termékeire, köztük a vasércre, az ólomércre, a szénre és a halászati termékekre.
Az újabb – 2006 óta a nyolcadik – szankciócsomagot az Egyesült Államok kezdeményezésére hozták.
A CBS rádió vasárnapi kommentárja Trump „egyértelmű külpolitikai sikerének" minősítette, hogy Washingtonnak sikerült megnyernie hozzá Oroszország és Kína támogatását is.
Az új ENSZ BT-határozat célja, hogy tárgyalásokra kényszerítse Phenjant az interkontinentális rakétával végzett újabb, júliusi kísérlete után.
Észak-Korea ügyében megnyilatkozott Manilában, az ASEAN-tagországok külügyminiszteri értekezletén résztvevő Rex Tillerson is.
Az amerikai diplomácia irányítója hétfői sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy Észak-Koreának fel kell hagynia ballisztikusrakéta-kísérleteivel. Tillerson leszögezte hogy az ENSZ BT újabb határozata azt is bizonyítja, hogy a nemzetközi közösség a Koreai-félsziget egészének atomfegyver-mentesítése mellett áll ki.