Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az amerikai szárazföldi erők parancsnoka bírálja Obama tervét

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. február 6. 11:27

Az amerikai szárazföldi erők parancsnoka szerint a Barack Obama elnök által tervezett afganisztáni csapatcsökkentés – miszerint 5500 főre csökkentenék az amerikai katonák létszámát – túlságosan nagyarányú, és veszélyezteti mind az afganisztáni biztonsági helyzetet, mind az afgán biztonsági erők hatékony kiképzését.

John Campbell tábornok, a szárazföldi erők parancsnoka február 4-én, csütörtökön a szenátus hadügyi bizottsága előtt jelent meg, de egy nappal korábban a képviselőház hadügyekkel foglalkozó bizottsága előtt már kifejtette álláspontját.
A jövőre visszavonuló tábornok szerint az afgánok 2024 előtt nem lesznek képesek önállóan fenntartani biztonsági erőiket. Az afgán erők ugyan egyre felkészültebbek, ám még sok a tennivaló a kiképzésükben, s változatlanul tanácsadásra szorulnak – állítja John Campbell.

A kihívások, amelyekkel az afgánoknak szembe kell nézniük, elsősorban strukturálisak: megfelelő légierőt kell felépíteniük, működő hírszerzést kell létrehozniuk, gondoskodniuk kell a szükséges költségvetésről és személyzetről is. Egyelőre azonban még az is nagy erőfeszítéseket kíván – mondta el képviselőházi bizottsági meghallgatásán a tábornok -, hogy katonai pilótákat sorozzanak be és képezzenek ki.

Obama elnök eredetileg 2015 végére 5500 főre, majd 2016 végéig 1000 főre akarta csökkenteni az afgán földön állomásozó amerikai katonák létszámát. De tavaly októberben változtatott álláspontján, s egy évvel eltolta a tervek végrehajtását, mert megítélése szerint az afganisztáni helyzet túlságosan is törékeny. Jelenleg 9800 amerikai katona teljesít szolgálatot Afganisztánban; küldetésük elsősorban a terroristaellenes harc és az afgán katonák, biztonsági erők kiképzése.

Thom Tillis észak-karolinai republikánus szenátor szerdán úgy nyilatkozott, hogy minden további csapatcsökkentés nemcsak az afgánok kiképzési programját gyöngítené, hanem destabilizálná a térséget is. Lindsey Graham dél-karolinai republikánus szenátor pedig – aki a szenátus hadügyi bizottságának elnöke is – úgy fogalmazott, hogy 5500 amerikai katona jelenléte nem teszi lehetővé mindannak az elvégzését, amire szükség van. „Ez az egész küldetésünket veszélybe sodorja" – mondta Lindsey Graham.