Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az Amnesty International a nemzetközi jog megsértésével vádolta meg az USA-t

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. március 28. 17:21

A nemzetközi jog megsértésével vádolta meg az Amnesty International (AI) március 28-án, kedden az Egyesült Államokat, amely az emberi jogokat védő szervezet szerint több száz civillel végzett a dzsihadistákat célzó moszuli légicsapásaival.

Az AI szerint Washingtonnak tudnia kellett, hogy az Irak északi részén található város olyan területeit bombázza, ahol civilek rejtőzködnek, miután az iraki kormány korábban rádióban és röplapokon is felszólította a lakosokat, hogy a légicsapások ellenére maradjanak otthon, és ne meneküljenek biztonságosabbnak gondolt helyekre. Számos esetben a túlélők és a szomszédok arról számoltak be, hogy az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet harcosai valóban jelen voltak az elpusztított házakban vagy környékükön. A dzsihadisták sokszor a tetőkön vagy a kertekben rejtőztek el, vagy a bombázás célpontja melletti épületekben sáncolták el magukat.

„A Kelet-Moszulban gyűjtött bizonyítékok arra utalnak, hogy a Washington vezette nemzetközi koalíció légicsapásai teljes házakat semmisítettek meg a bennük rejtőzködő családokkal együtt" – mondta el Donatella Rovera, az AI válságkezelési tanácsadója.

„A civil áldozatok nagy száma arra utal, hogy a moszuli offenzívát vezető koalíciós erők nem tették meg a szükséges óvintézkedéseket a civil halálesetek elkerülése érdekében, ez pedig a nemzetközi humanitárius jog vérlázító megsértése" – tette hozzá.

Egy március 17-i légicsapásban mintegy 150 civil vesztette életét Moszul al-Dzsadída nevű körzetében. Az amerikai és az iraki hatóságok a hétvégén bejelentették, hogy kivizsgálják az esetet és más, hasonló incidenseket.

Hivatalos források szerint a Nyugat-Moszul elleni offenzíva február 19-i kezdete óta legalább 3 ezer civil vesztette életét.

Az Egyesült Államok hadseregének egyik szóvivője hétfőn visszautasította azt a feltételezést, hogy a koalíciós erők megengedőbbek volnának a dzsihadistákat célzó iraki és szíriai légicsapások során. John Thomas szerint mindent megtesznek, hogy a lehető legelővigyázatosabban cselekedjenek, és különbséget tegyenek a civil és a katonai célpontok között.