Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az EBESZ nem tudja megerősíteni, hogy megkezdődött a nehézfegyverek kivonása

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. február 20. 14:03

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nem tudja megerősíteni, hogy a szembenállók már kivonják a nehézfegyvereiket eddigi állásaikból a kelet-ukrajnai válságövezetben – közölte február 19-i, csütörtökön kijevi sajtótájékoztatóján a szervezet térségbeli megfigyelőmissziójának szóvivője.

„Nem tapasztaltuk a nehézfegyverek kivonását, de láttuk a mozgásukat" – fogalmazott Michael Bociurkiw.

A szóvivő közölte, hogy a misszió nem tud véleményt mondani a debalcevei helyzetről sem, mert megfigyelői egyelőre nem tudtak oda eljutni. Mint mondta, levelet kaptak a szakadároktól, hogy nem tudják szavatolni a biztonságukat.

Bociurkiw szerint általánosságban Kelet-Ukrajnában néhány kivételtől eltekintve érvényesül a tűzszünet. A szóvivő tíz olyan települést sorolt fel, ahol lövöldözések voltak.

Eduard Baszurin, a szakadár Donyecki Népköztársaság védelmi miniszterhelyettese szerda este jelentette be, hogy „a jóakarat jeleként" egyoldalúan megkezdték a nehézfegyverzet visszavonását a teljes tűzszüneti vonalról, kivéve a debalcevei szakaszt.

A kelet-ukrajnai válság rendezésére létrejött (Kijev, Moszkva, illetve az EBESZ képviselőiből álló) összekötőcsoport és a kelet-ukrajnai Moszkva-barát szakadárok egy héttel ezelőtt írták alá a fehérorosz fővárosban a tavalyi szeptemberi tűzszüneti megállapodás végrehajtásáról szóló intézkedéscsomagot, amelyet az úgynevezett „normandiai négyek" – Németország, Franciaország, Oroszország és Ukrajna – államvezetői dolgoztak ki aznap.

A 13 pontos intézkedéscsomag átfogó tűzszünetet írt elő Ukrajna Donyeck és Luhanszk megyéinek egyes körzeteiben február 15-től, vasárnap nulla órától. A dokumentum második pontjában szerepel az, hogy mindkét félnek vissza kell vonnia a nehézfegyvereket egymástól ugyanolyan távolságra, hogy létrejöjjön egy legalább 50 kilométer széles biztonsági övezet a térségbe vezényelt tüzérségi fegyverek hatótávolságának függvényében.

A nehézfegyverzet kölcsönös visszavonásának legkésőbb a tűszünetet követő második napon, vagyis hétfőn kellett volna megkezdődnie, és 14 nap alatt be kell fejeződnie az EBESZ közreműködésével, az összekötőcsoport támogatásával.