Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az Egyesült Államok elismerte Szomália kormányát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. január 19. 8:16

Az Egyesült Államok hivatalosan elismerte Szomália kormányát. Ezt Hillary Clinton amerikai külügyminiszter erősítette meg Washingtonban, amikor fogadta a kelet-afrikai ország új elnökét, Hasszán Sejk Mohamudot, akivel a nap folyamán Barack Obama is találkozott.

Washington ettől a gesztustól 1991, vagyis azóta tartózkodott, hogy Mohamed Sziad Barré tábornok-elnök rendszerének bukása után az ország anarchiába, klánok közötti polgárháborúba süllyedt. A harcoknak az vetett véget, hogy 2011-ben az Afrikai Unió erői (Anisom) kiverték az ország fővárosából, Mogadishuból az al-Kaida terrorszervezettel szövetséges as-Sabaab milícia fegyvereseit.

Az amerikai diplomácia vezetője üdvözölte, hogy Szomália élén reprezentatív kormány jött létre és hogy az „Afrika szarván" található országban politikai intézmények alakultak, ami annak a jele, hogy az ország megindult a normalizálódás útján.

A szeptemberben megválasztott Mohamud elnök kijelentette, hogy a hivatalos amerikai elismerés új korszakot nyit hazája számára.

A szomáliai államfőt a nap folyamán a Fehér Házban fogadta Barack Obama amerikai elnök is. A találkozón, amely nem szerepelt az elnöki hivatal hivatalos programjában, Obama gratulált vendégének megválasztása, valamint annak a haladásnak az alkalmából, amelyet Szomália a politika és a biztonság területén elért az elmúlt év folyamán.

Szomália elismerését elsőként Johnny Carson afrikai ügyekért felelős külügyi államtitkát jelentette be szerdán. Az amerikai diplomata rámutatott, hogy a kelet-afrikai ország ezentúl részesülhet a USAID amerikai kormányzati segélyszervezet támogatásából, valamint a nemzetközi közösség pénzügyi segítségnyújtásában a Világbankon és a Nemzetközi Valutaalapon (IMF) keresztül.

Az Egyesült Államok keserű tapasztalatokat szerzett, amikor a kilencvenes évek elején az ENSZ-erők kötelékében beavatkozott a szomáliai harcokba: 1993. október 3-án egy amerikai helikopter lelövésének kapcsán 18 katonáját veszítette el.