Háborúk és könyvek

A saját, első világháborús tapasztalatait és véres élményeit papírra vető Erich Maria Remarque – mint könyvbéli főhőse, Paul Baumer – a tanárképző iskola padjából került a nyugati front állóháborújának lövészárkaiba. A fiatal, még alig élt katonákból a háború mindent kiéget, a túlélésre kicsi az esélyük, egyetlen erényük a bajtársiasság.

A háborúellenes remekműnek kikiáltott Nyugaton a helyzet változatlan rövid időn belül hatalmas sikert aratott az egész világon. Feltárta és bemutatta az állóháború embertelen körülményeit, ahol a sár az úr és mindenhol sebesültek, halottak vannak. A földi pokol leírásából kiderül: van, amikor a patkányok és a betegségek legalább annyira veszélyesek, mint a pár száz méterrel távolabb, ugyancsak lövészárokban kuporgó ellenség.

A német származású író – akiről az 1930-as években a náci propaganda azt terjesztette, hogy zsidó származású – sok későbbi írónak szolgált példaképül. Az ugyancsak háborús könyveiről híres, tavaly elhunyt, dán születésű Sven Hessel – aki a második világháborút a németek oldalán harcolta végig – saját élményeiről írt bestsellereiben több helyen is feltűnnek olyan momentumok, amelyeket Remarque regényében is megtalálunk.

Vajon embernek számít még az ember, ha az első világháború nyugati frontjának csatamezején, egy szörnyű robbanás következtében elveszítette kezét, lábát, orrát, szemét, száját, és lélegezni is csak gépek segítségével tud? Vajon ember-e még, ha agya saját, megcsonkított testének börtönébe zárva kétségbeesetten küzd a mindennapokkal és a kitörölhetetlen emlékekkel? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Johnny háborúja, amely igen sokkolóan mutatja be egy olyan ember gondolatait és érzéseit, aki minden kapcsolatát elvesztette az őt körülvevő világgal, gyakorlatilag élő halottként létezik saját magányos világában.

A Nagy Háborúban játszódó regény – a sors furcsa fintorának köszönhetően – a második világháború kitörése után két nappal került az amerikai könyvesboltokba. Hamarosan azonban jött Pearl Harbor, és a könyv pacifista üzenete az Egyesült Államokban érthető módon népszerűtlenné, de legalábbis időszerűtlenné vált. A szerző maga is rájött, hogy a művet a háború végéig nem szabad kiadni. A kötet a háború után több utánnyomást is megért.

„Arra kényszerítjük fiainkat, hogy válasszanak börtön és koporsó között – az elkerülhetetlen megvetéssel és börtönnel járó szolgálatmegtagadás vagy a könnyen halállal végződő hazafiság között" – írta Trumbo az 1970-es kiadás előszavában.

Sikeres színdarabok és novellák után 1948-ban jelent meg Irwin Shaw első regénye, amely gyorsan világsikert aratott. „A háborúellenes, antifasiszta regényben Irwin Shaw rendkívül élethűen ábrázolja a második világháború kegyetlenségét, ami nem kímélte sem a hétköznapi embereket, sem pedig a csatában harcoló katonákat. Igazából a történelmi események csak háttérül szolgálnak, a történet elsődleges célja három különböző fiatalember sorsának párhuzamos bemutatása a rendkívüli, embertelen körülmények között" – olvasható a könyvről megjelent egyik kritikában.

Az író két amerikai katona és egy náci őrmester személyes sorsa köré bonyolítja a világhírű regényt. A szövetségesek nyugati hadműveletének története mellett bemutatja az amerikai hadigépezet működését, a kaszárnyák életét, a partraszállás végtelen, izgalmas óráit.

Az Amerikai Egyesült Államok pilótáinak nincsen más lehetőségük megúszni az egyre lehetetlenebbé váló bevetéseket, mint hogy megpróbálják orvosi úton leszereltetni magukat. Ezzel azonban beleesnek a huszonkettes paragrafus csapdájába. A szabály szerint ugyanis leszerelni csak azt a katonát lehet, aki ezt az elmeállapotára hivatkozva kéri. Aki viszont ezt kéri, az nyilvánvalóan nem lehet őrült, csupán ki akarja magát vonni a harci állományból. Vagyis nem szereltethető le.

Joseph Heller világhírűvé vált szatirikus történelmi regénye Olaszországban játszódik 1943-ban. Yossarian kapitány történetét követi nyomon, aki az Amerikai Egyesült Államok légierejének 256. századában bombázótisztként szolgál. A történet számos eseménye többször is lejátszódik, ezek során a könyvben szereplő karakterek más-más nézőpontjaiból is részesei lehetünk a történéseknek.

A mű folytatása a Záróra (Closing Time) című könyv, amit Heller 1994-ben jelentetett meg és a 22-es csapdája szereplőinek háború előtti, de főleg háború utáni életét mutatja be.

„Az Ulysses hadihajó sohasem hasította egymagában a tenger vizét. Korábban is, most is a halál volt állandó kísérője. Ha a halál megérintette csontos ujjával egy-egy tartályhajó oldalát, a magas oktánszámú benzin robbanása nyomán elszabadult a tüzes pokol, ha teherszállító hajót érintett, a hadianyag rakományostól a tenger fenekére süllyedt, gerincét kettéroppantotta egy német torpedó, ha ujja rombolóra mutatott, az nyílegyenesen fúródott a Barents-tenger szürkésfekete mélységébe, s dübörgő motorjai lettek az ítélet-végrehajtók, s ha a halál ujja tengeralattjárót jelölt meg, az vadul a víz felszínére tört, ahol ágyútűz semmisítette meg vagy szelíden alásiklott a tenger fenekére, s a kábult, döbbent legénység azért imádkozott, bárcsak szakadna be a hajótest és lenne vége egy szempillantás alatt mindennek, mert rettegtek a véget nem érő, ziháló, fulladásos haldoklástól odalent a vaskoporsóban. Ahol megjelent az Ulysses, nyomában járt a halál" – olvasható a könyv magyar nyelvű kiadásának fülszövegében.

A híres skót író kitalált történetében a brit haditengerészet leghírhedtebb hajója, a rettegett Ulysses új küldetésre indul. Az Északi-tengeren hajózva egy hadi utánpótlást szállító konvojt kell elkísérnie Oroszországba, s megvédenie mindenáron…

Ernest Hemingway önéletrajzi ihletésű első világháborús regénye Olaszországban és Svájcban játszódik. A történet főhőse Frederic Henry, egy amerikai önkéntes, aki tisztként szolgál az olasz hadseregben, az olasz−osztrák fronton.

A Búcsú a fegyverektől egyike azoknak a szépirodalmi feldolgozásoknak, amelyek az első világháború értelmét vagy értelmetlenségét firtatták, a „régi Európa" véres pusztulásának és értékei látványos csődjének a tragikus tanulságait igyekeztek levonni. Nem történik benne semmi, a mai szemmel kötelezően elvárt szenzáció, mégis elgondolkodtató mű.

„E. Hemingway, fiatal amerikai író Búcsú a fegyverektől című regénye egyik reprezentatív darabja a háborús irodalomnak. De ezzel a meghatározással csak nagyjából karakterizálható ez a könyv, mert hiszen nagyszerűségére nem a témája, hanem annak feldolgozási módja, az író emberi attitűdje, lényegig ható látása és kifejezőképessége a jellemző. (…) A háború mint szörnyű társadalmi kórság és az író egészséges vére, ösztöne küzd egymás ellen ebben a könyvben. Borzalomszenzációk alig akadnak benne, s mégis minden momentuma végzetesen beleeszi magát az olvasó emlékezetébe. Nem jeleneteiben szörnyű a háború, hanem a maga egész tényszerűségében, vérző, részeges és ínséges pillanataiban együttesen. Mintha mérgezett levegő venné körül az olvasót, a tények elől sem a cinizmusba, sem a kibékítő önmegvetésbe nem tud elmenekülni. Mint a tintafolt az itatósba, úgy szívódik fel benne az egész tragédia fekete-vörös tónusa. Hemingway szavai nemcsak az agyhoz szólnak, hanem, hogy úgy mondjam, a lábhoz is, amit kár lenne elveszíteni, s a szívhez is, ami nélkül nem lehetne élni. A szellem és test egyszerre reagál a motívumokra, amelyek erősen önéletrajzszerűek. Érezni, hogy az író sokat megélt abból, amit elmond s a fantázia is közvetlen élményekből meríti képanyagát" – írja a könyvről a Nyugat 1934-es 12–13. számában Kassák Lajos.

1943 tavaszán óriási hajókonvoj tart Amerikából Nagy-Britannia felé, a háborús erőfeszítésekhez szükséges rakománnyal és tízezer emberrel. Valahol a jéghideg vízfelszín alatt német tengeralattjárók falkái lesnek rá – hogy pontosan hol, azt azért nem lehet tudni, mert a német főparancsnokság nemrég megváltoztatta az Enigma nevű hírhedt kódológép rejtjelrendszerét. Az angliai Bletchley Parkban lázasan tevékenykedik a szövetségesek legnagyobb rejtjelfejtő központja, de hiába van birtokukban több zsákmányolt Enigma-gép, s hiába tudják elfogni a német haditengerészet kódolt táviratait, a lemaradásuk behozhatatlannak látszik. A központ már csak Tom Jerichóban, a zseniális fiatal matematikusban reménykedhet…

Bár a történet fikció és – legalábbis a Bletchley Parkban egykoron dolgozók szerint – vajmi kevés köze volt a valósághoz, a német fejlesztésű Enigma-gép valóban létezett. Mint a könyvben, a való életben is titkos üzenetek rejtjelezésére és visszafejtésére használták. A legelső Enigmát még az első világháború végén alkotta meg Arthur Scherbius német mérnök, s a berendezést a használók abszolút biztonságosnak tartották, mivel a kódolt szövegek a hagyományos módon megfejthetetlenek voltak.

A második világháborúról szóló egyik legkiválóbb német regényként jegyzik az egykori tengerészeti haditudósító, Lothar-Günther Buchheim világhírű könyvét. Azon művek sorába tartozik, amelyek a német oldalról mutatják be a világégés borzalmait, egy vékony acélcsőbe zárt maroknyi katona szenvedését az 1941-es Atlanti-csata körüli időkben.

Az író nem szépít és nem idealizál, a legtökéletesebb részletességgel idézi fel mindazon borzalmakat, amiket a második világháború e hadszínterén szolgálóknak el kellett viselniük.

A kritikusok véleménye szerint a szerzőnek könyvében sikerült sztereotípiáktól mentesen leírni egy német hadi-tengeralattjáró klausztrofobikus világát, s a mű tökéletesen ötvözi második világháborús élményeit az írói fantáziával.

Az Amerikai Egyesült Államok tengerészgyalogságának állít emléket a világhírű amerikai író. A könyvben leírt események nagy része a valóságban is megtörtént, mégpedig a második világháború csendes-óceáni hadszínterén, ahol a tengerészgyalogosok saját vérükkel írták a történelmet. Az író maga is részt vett az öldöklő küzdelemben, rádiósként szolgált a tengerészgyalogságnál.

Az egyik internetes szakportál szerint Leon Uris könyve „kegyetlen realizmussal megírt regény, amely személyes közelségbe hozza a második világháború borzalmait és az amerikai tengerészgyalogság háborús hétköznapjait. Érdekes, a feszültségeket mindvégig fenntartó izgalmas olvasmány."

A szerző egyébként eredetileg Csatakiáltás (Battle Cry) címmel írta meg a könyvet és arra törekedett, hogy egy olyan csoport életéről alkosson jellemrajzot, amelynek tagjai különböző társadalmi osztályokból, nemzeti-vallási felekezetekből jöttek. A mű magyarul mindkét címen megjelent.

Az egyik leghíresebb, elsősorban történelmi kalandregényeket és napjainkban játszódó krimiket író brit szerző sokadik remekműve az Évszázad-trilógia, amely három kötetben meséli el a 20. század európai és amerikai történetét öt család életén keresztül, akiknek sorsa egymásba kapcsolódik.

Az első kötet, a Titánok bukása (Fall of Giants) a 20. század első éveitől az első világháború végéig követi nyomon az eseményeket. A második rész, a Megfagyott világ (Winter of the World) a Párizs környéki békéktől a második világháború befejezéséig, illetve az amerikai és a szovjet atombombák felrobbantásáig kíséri el a szereplőket. A 2014-es megjelenésre tervezett harmadik kötet pedig a hidegháború éveibe kalauzolja majd el az olvasót.

„A véres és gyönyörű 20. század története, ahogy azt csak Ken Follett tudja elmesélni" – olvasható az ajánlás a második kötet magyar nyelvű kiadásának borítóján. A sorozatról a kritikusok is egyöntetűen azt állítják, hogy újabb mestermű született.