Az ellenzék követeli az összes külföldi erő kivonását Szíriából
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2016. március 16. 15:54A Szaúd-Arábia támogatta ellenzéki csoportokat tömörítő Tárgyalási Főbizottság (HNC) nemcsak az orosz, hanem az összes külföldi fegyveres erő Szíriából történő kivonását követeli – közölte Szalim al-Muszlat, a szíriai konfliktus politikai rendezését célzó genfi béketárgyalásokon részt vevő HNC szóvivője március 15-én, kedden.
Al-Muszlat elmondta azt is: szeretnék a kapcsolatot felvenni Moszkvával az Egyesült Államokon vagy az Európai Unión keresztül, hogy tájékozódjanak az orosz álláspontról. Megjegyezte, hogy Moszkva a HNC-t nem tájékoztatta az orosz erők kivonásáról.
A HNC egyik tagja elmondta az EFE spanyol hírügynökségnek, hogy kedden tizenkét pontos javaslatot nyújtanak át Staffan de Misturának, az ENSZ szíriai megbízottjának.
A dokumentumban a megvitatandó témák között humanitárius kérdések is szerepelnek, bár a politikai kérdések élveznek elsőbbséget. Külön hangsúlyt fektetnek egy olyan átmeneti kormányzó testület gyors megalakítására, amely teljes végrehajtó hatalommal rendelkezne.
A forrás nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy ebben a testületben helyet foglaljanak a mostani szíriai kormány tagjai is, feltéve, hogy nem Aszad elnökről vagy olyan személyekről van szó, akik – mint fogalmazott – részt vettek a szíriai nép elleni bűncselekményekben.
Eközben Alekszej Borodavkin, az ENSZ és más nemzetközi szervezetek oroszországi állandó képviselője Genfben közölte, hogy a közeljövőben várják a hmejmimi orosz légi támaszponton megalakult szíriai ellenzéki csoport érkezését Genfbe. Borodavkin korábban elmondta, hogy Staffan de Mistura üdvözölte az újabb mérsékelt ellenzéki frakció létrejöttét, és ígéretet tett arra, hogy megvizsgálják a meghívásuk kérdését.
Catherine Ray, az Európai Unió külügyi szolgálatának szóvivője üdvözölte azt, hogy Moszkva kedden megkezdte erőinek kivonását Szíriából. Azt mondta, hogy bármely lépés, amely csökkenti az erőszakot és meghosszabbítja a tűzszünetet, különösen fontos a békefolyamat szempontjából.