Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az EU segít Malinak a hadsereg létrehozásában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. október 27. 19:47

Az Európai Uniót aggasztja a Maliban kialakult helyzet, és kész segíteni a nyugat-afrikai országnak egy ütőképes hadsereg létrehozásában, hogy fel tudja venni a harcot az ország északi részét megszállás alatt tartó iszlamistákkal – közölte október 26-án, pénteken benini látogatásán José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.

Thomas Yayi Boni benini elnökkel, az Afrikai Unió soros elnökével tartott sajtótájékoztatón Barroso azt mondta, hogy az EU több tervet készít a mali válság rendezésére, s az egyik egy ütőképes hadsereg létrehozásáról szól.

Az afrikai országban március óta káosz uralkodik, miután a katonaság elűzte az elnököt, az ország kétharmad részében pedig tuareg lázadók vették át a hatalmat. Az északi térséget ráadásul jelenleg a tuaregeket is kijátszó iszlám szélsőségesek vették ellenőrzésük alá, és a saríát (iszlám törvénykezést) bevezetve tartják rettegésben a lakosságot.

Az Afrikai Unió és más szervezetek szeretnének katonailag fellépni az iszlamisták ellen, hogy a központi kormány visszavehesse az ellenőrzést az al-Kaida terrorszervezettel kapcsolatban álló szélsőségesektől. A katonai beavatkozást támogatásáról biztosította az ENSZ Biztonsági Tanácsa és több nyugati állam is.