Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az Európában állomásozó amerikai csapatok leendő főparancsnoka támogatja amerikai dandár állandó jelenlétét Kelet-Európában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. április 23. 10:51

A NATO amerikai haderejének leendő európai főparancsnoka nagy híve az elrettentésnek. Curtis Scaparrotti tábornok erről maga számolt be április 21-én, csütörtökön a szenátusi meghallgatáson.

Scaparrotti állást foglalt amellett, hogy egy amerikai dandárnak állandóan Kelet-Európában kell állomásoznia, és kifejtette, hogy a Földközi-tengerre amerikai repülőgép-hordozókat vezényelne. A cél „stratégiai üzenet" küldése Oroszországnak és Iránnak – mondta.

A tábornok – akit pár héten belül szinte bizonyosan kineveznek az Európában állomásozó amerikai erők főparancsnokának – álláspontjával híven tükrözi azt a Washingtonban és egyes európai fővárosokban is hangoztatott véleményt, miszerint Európában nagyobb amerikai katonai jelenlétre lenne szükség. Ez a sürgetés kivált azokban a NATO-tagországokban hangzik el, amelyek fenyegetve érzik magukat Oroszországtól.

Az amerikai kormányzat már az év elején bejelentette, hogy megnégyszerezi európai védelmi kiadásait, és háromra tervezi emelni a Kelet-Európában lévő harci dandárjainak számát. Egy harci dandár 4200-4700 katonából áll. De egyes NATO-szövetségesek, mint például Lengyelország vagy a balti államok, kifejezetten azt sürgették és sürgetik, hogy Oroszországot elrettentendő a NATO állandóbb jelleggel állomásoztasson csapatokat a térségben.

„Én, személyesen azt hiszem, hogy egy állandóan Európában állomásozó páncélos dandár lenne a legjobb megoldás" – jelentette ki a szenátusban Curtis Scaparrotti.
A tábornok azt is felvetette, hogy támogatná kifinomultabb fegyverzet szállítását a kijevi kormánynak a kelet-ukrajnai szakadárok elleni harcához. Washington eddig mindig elhárította azt az ukrán kérést, hogy támadó fegyverzetet szállítson.