Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az iraki hadsereg visszafoglalt egy várost az Iszlám Államtól

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. szeptember 18. 21:17

Visszafoglalták az iraki kormányerők az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezettől az ország nyugati, sivatagos részében, a szíriai határhoz közeli, földgázban gazdag területen fekvő Akasát városát – jelentette be az egyesített műveleti parancsnokság szeptember 16-án, szombat délután.

Az iraki hadsereg egyik parancsnoka, Abdul-Amír Rasíd Jaralláh altábornagy szombaton korábban azt közölte, hogy a biztonsági erők hadműveletet indítottak a szíriai határ közelében az Iszlám Állam által elfoglalt Akasát visszavételére. Szavai szerint az Irak északnyugati részén található város felszabadításával azt szeretnék elérni, hogy biztonságosabbá váljon a határ menti térség és a Bagdadot a szomszédos Jordániával és Szíriával összekötő országút használata. A hadművelethez a Washington vezette nemzetközi koalíció nyújt légi támogatást.

„A hadsereg, a Hasd es-Saabi (Népi Mozgósítási Erők nevű félkatonai milíciák) és a rendőrség Akasát egészét visszafoglalták" – közölte az IÁ elleni harcokat koordináló parancsnokság.

Helyi vezetők megerősítették, hogy fegyver- és lőszerraktárak, valamint dzsihadista kiképzőtáborok és parancsnoki központok találhatók az érintett övezetben. „Innen indultak az öngyilkos merénylők és az IÁ más harcosai, hogy a szomszédos városokra és az autóúton felállított katonai posztokra támadjanak" – mondta Imad Mesál, a környékbeli Rutba város polgármestere.

Akasát kisváros, amely el-Anbár tartománytól nyugatra, a dzsihadisták kezén lévő al-Káimtól, Ravától és Anától pedig délre található. Az iraki biztonsági erők és az őket támogató milíciák ezeket a településeket is vissza akarják foglalni.

Az Iszlám Állam a 2014-ben megszerzett iraki területeknek már csak töredékét tartja ellenőrzése alatt. A dzsihadisták az említett településeken kívül a Bagdadtól 230 kilométerre északra fekvő Havíját ellenőrzik még.