Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az iraki lázadók a biztonsági erők számos tagjával végeztek

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. június 21. 20:17

Az iraki biztonsági erők legalább harmincnégy tagja életét vesztette a hadsereg és a lázadók közötti összecsapásokban a szíriai határ közelében fekvő al-Káim városban – közölték a hatóságok június 20-án, pénteken.

A harcok péntekre virradóan robbantak ki és egészen a nap közepéig eltartottak. A felkelők kiléte egyelőre ismeretlen, egy helyi illetékes azonban komolyabb fegyvereket kért a bagdadi kormánytól, „olyan fegyvereket, amilyenekkel az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű szélsőséges iszlamista szervezet rendelkezik".

Szemtanúk szerint al-Káim lakosai elkezdték elhagyni a várost.

A lázadók kedden átvették az ellenőrzést a város közelében található határátkelőhely felett.

Az iraki hadsereg szerint ezek a felkelők az ellenzéki Szabad Szíriai Hadsereghez (SZSZH) és az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat hivatalos szíriai csoportjához, az an-Nuszra Fronthoz is kapcsolódnak.

Az ILIÁ az utóbbi napokban egy villámhadjáratban elfoglalt több fontos iraki várost, köztük Moszult, és bejelentette, hogy Bagdad ellen vonul, de egyelőre feltartóztatták.