Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az Iszlám Állam ellenőrizte újabb olajfinomítókat semmisített meg a koalíció Szíriában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. szeptember 29. 12:44

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet kezén lévő újabb három olajfinomítót semmisítettek meg szeptember 28-ra, vasárnapra virradó éjjel az amerikai vezetésű koalíció légicsapásai Szíria északi részén, a török határ közelében – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).

A szélsőséges szunnita IÁ ellen szerveződött koalíció csütörtökön és pénteken már legalább 12 olyan finomítót rombolt le, amelyet a dzsihadisták ellenőriztek a keleti Deir-ez-Zór tartományban. A vasárnapi csapások célpontjai Tell-Abjadban voltak a londoni székhelyű emberjogi szervezet szerint, amely hozzátette, hogy „egy negyedik célpontot is találat ért", de a károkról nem tudott beszámolni.

Tell-Abjad a török határnál fekszik, Rakkától, a dzsihadisták fő bástyájától északra, őket szeptember 23. óta támadják az amerikaiak és arab szövetségeseik.

A vasárnap hajnali csapások hírét a határ túloldalán lévő török Sanilurfa lakói is megerősítették: hallották a robbanásokat. A szíriai SANA állami hírügynökség jelentése szerint Szluk települést is csapások érték.

„Az IÁ házilagos eszközökkel finomított (ott) olajat, és török kereskedőknek adta el – mondta az AFP hírügynökségnek Rámi Abder-Rahmán, az OSDH igazgatója. – A koalíció le akarja rombolni az Iszlám Állam gazdasági forrásait, amelyek a háború fő éltetői."

Szakértők szerint az Iszlám Állam hét olajmezőt és két finomítót ellenőriz Észak-Irakban és a tíz mezőből hatot Szíriában, főként Deir-ez-Zór tartományban. A koalíciós csapások kezdete óta a kitermelés a szóban forgó olajmezőkön gyakorlatilag megszűnt. Az IÁ előzőleg több olajat termelt ki, mint a damaszkuszi kormány.

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egy tagjának Twitter-üzenete szerint az amerikai légierő egy szíriai csapásában meghalt a terrorszervezethez kötődő Horászán csoport vezetője, Mohszin al-Fadli, aki az al-Kaidának is az egyik magas rangú operatív vezetője volt. Az iszlamista honlapokat figyelő SITE amerikai monitorszolgálat vasárnap közölte ezt, de egy amerikai tisztségviselő már június 24-én valószínűnek mondta, hogy a terroristavezér előző nap egy amerikai csapás áldozata lett.

Horászán egy afganisztáni és pakisztáni országrészeket magában foglaló terület neve, ahol az al-Kaida fő tanácsa feltehetőleg rejtőzködik.