Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az izraeli hadsereg fel fog lépni máshol is a Gázai övezetben, ha folytatódik az erőszak

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2018. április 1. 10:29

Izrael csapást fog mérni a „terrorszervezetekre” a Gázai övezetben, ha a terület határánál folytatódni fognak az erőszakos cselekmények – figyelmeztetett március 31-én, szombaton Ronen Manelis, az izraeli hadsereg szóvivője.

Pénteken palesztinok tízezrei tartottak nagyszabású tüntetéseket a Gázai övezet és Izrael határán. A tömeges demonstrációkat az enklávét uraló Hamász radikális iszlamista csoport szervezte, a pénteki megmozdulás a palesztinok tervei szerint egy hathetes tiltakozó kampány első lépése volt. Palesztin egészségügyi tisztségviselők szerint 15 palesztin életét vesztette a tüntetők és az izraeli hadsereg összecsapásaiban, és a katonák által leadott éles lövedékek több mint 750 embert megsebesítettek. A palesztinok a határ mentén gyülekeztek, és köveket, égő autóabroncsokat dobáltak a határ túloldalán álló izraeli katonák felé. A katonák először figyelmeztető lövéseket adtak le a határkerítést megközelítőkre, majd éles lövedékeket használtak.

Ronen Manelis tábornok tagadta, hogy a hadsereg túlzott erőt alkalmazott volna a tüntetőkkel szemben. Állítása szerint a halálos áldozatok valamennyien 18 és 30 év közötti férfiak voltak, akik részt vettek az erőszakos cselekményekben és valamilyen militáns csoporthoz tartoztak. Manelis közölte: a gázai egészségügyi tisztségviselők eltúlozzák a sebesültek számát, mert az izraeli katonák által bevetett éles lövedékek legfeljebb többtucatnyi embert sebesíthettek csak meg. A többi sebesülést a tömegoszlató eszközök – köztük a könnygáz – okozta az izraeli hadsereg szóvivője szerint. Szombaton is már több százan összegyűltek a határtól pár száz méterre sátorokból kialakított táborhelyeken, amelyeket a folyamatos tüntetések kiindulópontjainak szánnak.

A Hamász jelezte, hogy folyamatos zavargásokat tervez a határnál egészen május 14-éig, Izrael állam hetven évvel ezelőtti megalapításának napjáig, amely a palesztinok számára a katasztrófa napja (nagba).