Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az izraeli hadsereg újabb gázai alagutat robbantott fel

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. október 17. 8:32

Az izraeli hadsereg felfedezett és lerombolt egy újabb alagutat, amely a Hamász palesztin radikális szervezet által irányított Gázai övezetből Izraelbe vezetett. A hadsereg közölte, hogy október 15-én, kedden megsemmisítette az újabb, robbanóanyagokkal teli föld alatti folyosót, amely izraeli területek alatt húzódott.

Joav Mordeháj dandártábornok, katonai szóvivő arra figyelmeztetett, hogy a környező területek továbbra is veszélyben vannak, a fenyegetés állandó.

Vasárnap az izraeli hadsereg már egy 2,5 kilométer hosszú alagútra bukkant, amely a Gázai övezetből egy izraeli kibuchoz vezetett. A robbanóanyagokkal megpakolt alagút az övezet déli részén volt található, a Hán-Júnisszal szomszédos Abszán nevű falutól indult, és az izraeli Ein-Haslosa nevű kibucnál ért véget.

Az izraeli hadsereg szerint a Hamász azt tervezte, hogy az alagutakon keresztül támadásokat hajt végre, illetve izraeli katonákat rabol el.

Hét évvel ezelőtt, 2006-ban az egyik ilyen alagúton keresztül jutottak be fegyveresek Izraelbe és fogták el Gilád Salit tizedest, akit ötéves fogva tartás után egy fogolycsere-egyezmény keretében engedtek szabadon a Gázai övezetből.