Az izraeli-palesztin béke lehetőségét hozta el az Erős Szikla hadművelet?

A hadműveletben és a lezárásáról folytatott tűzszüneti tárgyalásokon a Hamásszal és a többi szélsőséges iszlamista szervezettel szemben egymás mellé került szoros érdekszövetségben Izrael, Egyiptom, a Palesztin Hatóság fatahos vezetése és Szaúd-Arábia. Ez izraeli szakértők szerint felveti egy Mahmúd Abbásszal és a Palesztin Hatósággal megszülető palesztin béke lehetőségét, amely széles körű arab támogatást tudhatna maga mögött.

Ezt Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök is felismerte, amikor „nagyon fontos értéknek" nevezte múlt szombati beszédében Izrael regionális támogatottságát – hangsúlyozza a Háárec című újság keddi cikke, amelynek címe: „Összeszedheti-e Netanjahu a békét Gáza romjaiból?".

A hadjárat idején számos jele volt az Iránnal és részben ezért a Hamásszal is szemben álló, „mérsékelt" szunnita országok támogatásának. Abdalláh szaúdi uralkodó elítélte ugyan az izraeli csapásokat, de azt is kijelentette, hogy „szégyenletes és gyalázatos terroristák próbálják túszul ejteni az iszlámot és a gyűlölet, a terror és a szélsőségesség vallásaként felmutatni azt a világnak".

Szavaknál is többet jelentett, hogy Egyiptom a harcok idején felszámolt a Sínai-félsziget felől földjére vezető számos hamászos alagutat, s ezzel megakadályozta az iszlamista harcosok rakéta-utánpótlását.

Jasszer Arafat halála óta soha nem voltak ilyen kedvezőek a nemzetközi feltételek egy palesztin-izraeli békéhez – vélekedik a Háárec cikkének szerzője és számos, ezekben a napokban az izraeli médiában megszólaló politikai elemző.

Netanjahu előtt komoly feladat áll, amit elsősorban saját magával, a palesztinokhoz való egész eddigi hozzáállásával kell megvívnia. Segítheti ebben, hogy különösen jól olvassa és fordítja le politikája nyelvére a közvélemény-kutatások eredményeit. Izraelben a lakosság szokatlanul magas arányban, 86 százalékban csak azzal a feltétellel akarta abbahagyni a gázai hadműveletet, hogy teljesen eltűnnek az onnan érkező rakéták, ezt pedig diplomáciai egyezmény nélkül gyakorlatilag lehetetlen elérni.

Ha nem sikerül 61 katona élete árán sem hosszú távon nyugalmat biztosítania Dél-Izrael számára, az számára végzetes lehet.

Elődjei, Ehud Barak és Ehud Olmert a palesztinok, illetve a libanoni Hezbollah radikális síita szervezet elleni sikertelen katonai fellépésük után elvesztették a választásokat, és Netanjahu, aki egyszer 1999-ben már dicstelen körülmények közepette volt kénytelen távozni a kormány és pártja éléről, nyilván nem szeretne a sorsukra jutni.

A diplomáciai sikerhez viszont elfogadható tárgyalóviszonyt kell kialakítania a bizalmatlanság és az ellenszenv évei után Mahmúd Abbásszal, a Palesztin Hatóság vezetőjével, át kell értékelnie Abbász személyét „problémából megoldássá", majd ezt el kell fogadtatnia pártjával, ott is a hadjárat alatt az övezet lerohanására és a Hamász megbuktatásra biztató keményvonalas héjákkal. Ha ez nem megy, akkor pedig Ariél Saronnak a 2005-ös gázai kivonulás előtti lépéséhez hasonlóan a pártpolitikában is merész lépésre, az ebben őt támogató baloldallal és centrummal kötött valamiféle politikai egyezségre kell rászánnia magát.

Netanjahu jövőbeli lépéseit egyelőre nem lehet kiszámítani, de Rázi Barkai neves politikai újságíró szkeptikus a kínálkozó esély kiaknázásával kapcsolatban. A 10-es tévécsatorna műsorában elvetette annak lehetőségét, hogy az alkalommal élni fognak, mert szerinte „Benjámin Netanjahu és a Likud párt DNS-e" nem teszi lehetővé a Fatah és Abbász átértékelését és a békekötéshez szükséges kompromisszumokat.