Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megtanulják értékelni a békét

Szöveg: Snoj Péter |  2014. augusztus 6. 7:23

Német, lengyel és magyar önkéntes fiatalok érkeztek augusztus 5-én, kedden a budaörsi német−magyar katonai temetőbe. Az egyhetes hadisírgondozó ifjúsági tábor ideje alatt felújítják a sírkövek feliratait, valamint lemossák a fejfákat.

1595976640

A tábort minden évben a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség szervezi meg. Eric-Bastion Ossowski, az idei program főszervezője a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta, hogy a három országból érkezett diákok mind önkéntesek. Sokukat az iskolájuk buzdította a részvételre, másokat szüleik támogatása győzött meg. A fő cél az elődökről, a hősi halottakról való megemlékezés.

„Persze a hadisírgondozáson túl számos csalogató és érdekes program is várja a fiatalokat, akik az egy hét során megismerhetik hazánk látnivalóit és a magyar kultúrát" − tette hozzá a főszervező.

A közös nyelv leginkább a német. Ezt a magyar diákok, a pilisvörösvári Friedrich Schiller Gimnázium és Szakközépiskola tanulói is jól beszélik.

1595976641

A munkával töltött idő alatt újrafestik a budaörsi temető sírköveinek feliratait, valamint lemossák a fejfákat, ezzel tisztelegve az elesettek előtt. A jelen lévő fiatalok közül sokaknak már ismerős a helyszín, hiszen vannak, akik már második, harmadik alkalommal látogatnak el hazánkba, élve a tábor adta lehetőséggel.

A tábor vezetői szerint egymás kultúráinak megismerésén és a közös munkán túl e táboroknak tanító szerepük is van, hiszen a diákok felismerik az erőszak helytelenségét, megértik, mi is az a háború, és ami a legfontosabb, megtanulják értékelni a békét.

Hazánk területén 54 ezer német katona esett el. Közülük 14 ezren nyugszanak a budaörsi német−magyar katonai temetőben 567 magyar katona földi maradványai mellett.

Fotó: Galovtsik Gábor