Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ballisztikus rakétával támadták Szaúd-Arábiát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2018. augusztus 10. 12:06

A jemeni síita húszi felkelők rakétával támadták Szaúd-Arábia területét, a fegyvert a szaúdi erők megsemmisítették, a lehulló fegyver roncsai egy embert megöltek, 11-et megsebesítettek – közölték a Rijád által vezetett koalíciós erők szerdán.

Az észak-jemeni Amrán tartományból indított rakétát a Szaúd-Arábia déli részén fekvő Dzsizán városára irányították – derült ki az SPA helyi hírügynökség jelentéséből. A tájékoztatás szerint az elfogott rakéta szétszóródó darabjai lakott területre zuhantak.

Az Irán-barát jemeni húszi lázadók az elmúlt hónapokban fokozták rakétacsapásaikat Szaúd-Arábia ellen, amely általában rendre elhárítja ezeket a támadásokat. A koalíció adatai szerint a szerdai volt a 2015 óta a sivatagi királyság területe ellen indított 165-ik rakéta.

Jemenben 2014 augusztusa óta tart a polgárháború az Irán által támogatott húszik és a Szaúd-Arábia által támogatott, nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz – a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz – hű erők között. A felkelők ellen 2015 márciusában lépett hadba a kormányerőket légierővel segítő arab koalíció Szaúd-Arábia vezetésével.