Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Balti államok: közös légvédelem?

Szöveg: Trautmann Balázs (washingtoni tudósító) |  2015. június 2. 23:49

A balti államok védelmi minisztereinek május 28-i litvániai találkozóján egy közös, mind a három országra kiterjedő, közepes hatótávolságú légvédelmi rakétarendszer kiépítésének lehetőségét vetették fel.

A három tárcavezető, a litván Juozas Olekas, az észt Sven Mikser és a lett Raimonds Vejonis védelmi miniszter szerint a jelenlegi helyzetben nőtt a balti NATO-tagországokat fenyegető veszély. Ennek megfelelően mindhárom ország számára szükséges a kritikus védelmi képességek fejlesztése. A miniszterek egyetértettek, hogy a légvédelmi rendszer fejlesztésének kérdésében egyeztetnek az Egyesült Államokkal és Lengyelországgal is (mely nemrég döntött az amerikai Patriot PAC-3 lég- és rakétavédelmi rendszer megvásárlásáról), s még idén őszre elkészülnek az első tervek is a leendő közös rendszerrel kapcsolatban.

A közös nyilatkozat aláírásánál Juozas Olekas hangsúlyozta: „a balti államok közötti regionális védelmi együttműködés ma kritikusabb fontosságú, mint valaha. A szolidaritás a mi biztonsági garanciánk."
A miniszterek egyetértettek abban is, hogy még szorosabbra fűzik a védelmi együttműködést a szomszédos Lengyelországgal is.

1595994932