Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Dempsey ismertette a szíriai katonai beavatkozás lehetőségeit

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. július 24. 7:42

Az Egyesült Államok esetleges szíriai katonai beavatkozásának különböző lehetőségeit ismertette a kongresszusnak írt üzenetében az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke.

Martin Dempsey hadseregtábornok július 22-ei, hétfői keltezésű levelében öt különböző forgatókönyvet vezetett elő, és felvázolta az amerikai katonai beavatkozás költségeit, illetve kockázatait is a Bassár el-Aszad elnökhöz hű erők ellen Szíriában.

Például egy a felkelőket védelmező repüléstilalmi zóna létrehozásához amerikai harci gépek százainak bevetésére lenne szükség. Ez kezdetben 500 millió dollárba kerülne, egy év alatt pedig havonta átlagosan egymilliárd dolláros kiadást jelentene. Emellett nem garantálná a polgárháború jelenlegi állásának megváltoztatását – írta a tábornok Carl Levin és John McCain szenátoroknak.

Miközben a repüléstilalmi zóna hatékonyan akadályozná meg, hogy a szíriai kormányerők a felkelők bázisait bombázzák, a bevezetése az amerikai légierő veszteségeinek kockázatát hordozza magában. Emellett az sem biztos, hogy csökkentené az erőszak mértékét vagy segítene a háború eldöntésében, hiszen a kormányerők többnyire szárazföldi eszközökkel – tüzérséggel, rakétákkal – támadják a felkelőket.

A tábornok kifejtette egy ütközőzóna kialakításának lehetőségét is, amelyet valószínűleg a Törökországgal vagy Jordániával határos területeken hoznának létre, és amely lehetővé tenné a felkelőknek az utánpótlás megszervezését. Ebben az esetben több ezer amerikai szárazföldi katona bevetésére lenne szükség – még akkor is, ha Szírián kívül állomásoznának – ahhoz, hogy hatékonyan fedezhessék a zónát.

Dempsey a lehetőségek között megemlítette az amerikai szárazföldi erők és különleges egységek bevetését is, magában Szíriában, hogy biztosítsák azokat a területeket, ahol az Aszad-rendszer vegyi fegyverei találhatóak.

A vezérkari főnök arra figyelmeztetett, hogy nem szabad könnyelműen kezelni a fegyveres csapatok bevetésének kérdését Szíriában, mivel az „háborús cselekménnyel" ér fel, és számítani kell a beavatkozás elhúzódására is.

A harmadik évében járó szíriai belháborúban már közel 93 ezren haltak meg. Aszad elnök ellenzéke egyre nyíltabban sürgeti az Egyesült Államok aktívabb bekapcsolódását a válság megoldásába.

Barack Obama elnök kormányzata a felkelőknek ígéretet tett arra, hogy növeli az amerikai katonai támogatás mértékét, miután júniusban Washington hivatalosan is elismerte, hogy Aszad elnök erői vegyi fegyvereket vetettek be a felkelők ellen.