Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Dróncsapás végzett az al-Kaida egyik prominens tagjával

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. április 10. 16:40

Amerikai dróncsapás végzett az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egyik prominens tagjával Szíriában – közölte április 8-án, pénteken az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet.

Az OSDH szerint Rifai Ahmad Taha kedden vesztette életét az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban.

Taha tagja volt annak a szélsőséges csoportnak, amely 1997 novemberében az egyiptomi Luxor melletti Hatsepszut Templomának udvarán tüzet nyitott turistákra, megölve 68 embert, köztük 58 külföldit. Az egyiptomi származású Taha Oszama bin Ladennek, az al-Kaida egykori vezérének szövetségese volt Afganisztánban.

A megölt terrorista egyik hozzátartozója is megerősítette az értesüléseket, szerinte Taha felesége és testvére értesítést kapott a férfi haláláról.

Matthew Allen, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője pénteken Washingtonban annyit közölt, hogy az amerikai hadsereg Szíriában egy jármű ellen végrehajtott támadásban megölt több al-Kaida-fegyverest. Az amerikai illetékes tájékoztatása szerint a támadás kiértékelése még folyamatban.