Harc földön, vízen, levegőben

Még 1927-ben csatlakozott az Egyesült Államok tengerészgyalogságához, ahol az alapkiképzést és pár év szolgálatot követően jelentkezett a kötelék légierejéhez. Társai között kimagasló eredményeket ért el, éppen ezért gyorsan is haladt a ranglétrán. Mire 1935-ben megkapta a „szárnyait", tehát pilótává avatták, már főhadnagyként kezdhette aktív szolgálatát.

Továbbképzések egész sorát a háta mögött tudva 1941 januárjában a tengerészgyalogság hawaii bázisára került.

A Pearl Harbort érő japán támadást épphogy elkerülte, ugyanis december 4-én azonnali hatállyal áthelyezték Wake Islandre, az amerikaiak egy távoli, egészen addig jelentéktelennek számító támaszpontjára. A Csendes-óceán északi felén rejtőző apró korallzátonyon épp csak elfért egy kifutópálya, ami köré még sikerült hangárokat és pár laktanyaépületet is felhúzni. Ám az Egyesült Államok hadba lépését követően az amerikai történelem egyik legádázabb ütközetének színterévé vált.
Ugyan a flotta otthonát érő csapásnál Kalapács Hank nem volt jelen Oahunál, Wake Islanden szinte a Pearl Harbort ért támadással egy időben megjelentek az első ellenséges repülőgépek.

Helyi idő szerint december 8-án (ami Pearl Harbor helyi ideje szerint még december 7. volt) kezdetét vette a sziget japán inváziója.

Az egyre erősödő harcok közepette gyakorta káosz uralkodott az amerikaiak között. December 12-én például Elrod százados társak híján egymaga szállt szembe huszonkét ellenséges vadászgéppel, amelyek közül kettőt sikeresen az óceánba is kényszerített. Ezután támadta meg a sziget felé tartó Kisaragi rombolót, amit vadászgépe szárnyai alá rögzített bombáival végül sikeresen elsüllyesztett. Persze ez esetben a szerencse is nagyban közrejátszott, hiszen a robbanószerek, a véletlennek hála, pont a romboló lőszerraktárára zuhantak, ezzel egy a hajót megsemmisítő robbanássorozatot elindítva. Ezen haditettével Kalapács Hank lett az első amerikai katona, aki repülőgéppel süllyesztett el egy ellenséges hadihajót.

A pillanatnyi sikerek ellenére a japánok egyre nagyobb teret nyertek a térségben. Az amerikaiaknak már egy repülőképes gépe sem maradt, ezért Elrod százados maga köré vonva embereit lövészszakaszokat alakított ki. Ettől kezdve a partot rohamozó japán katonák ellen küzdött, ezzel teljesítve tengerészgyalogos himnuszuk immáron harmadik ígéretét: földön, vízen és levegőben is harcolt hazájáért és szabadságáért.

Henry Talmage Elrod százados 1941. december 23-án halálos sebet kapott. Bajtársai a szigeten temették el, majd a háború végét követően, 1946-ban az arlingtoni katonai temetőben helyezték végső nyugalomba. Ezzel egy időben kinevezték posztumusz őrnaggyá és családjának átadták a hőstetteivel kiérdemelt Becsületérdemrendet.