Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Eddig 68 ezren hagyták el az ostromlott Moszult

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. november 24. 10:23

Több mint 68 ezren kényszerültek otthonuk elhagyására az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet iraki fellegvárának számító Moszul öt hete kezdődött ostroma miatt – közölte november 22-én, kedden az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló hivatala (OCHA).

„Eddig 68 550-en menekültek el és szorulnak humanitárius segítségre" – olvasható az OCHA közleményében.

Joel Millman, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szóvivője keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy ugyan az utóbbi 72 órában 8300-an menekültek el az észak-iraki városból és térségéből, többen már elkezdtek visszatérni Moszul környéki otthonukba.

A menekültek közül jelenleg 53 300-an élnek a város környéki menekülttáborokban, további 10 700-an magánházakban (bérleményekben vagy rokonoknál, barátoknál), több mint 4 ezren nyomorúságos körülmények között.
Becslések szerint több mint egymillióan rekedhettek Moszulban, amelynek ostromát október 17-én kezdték meg az iraki katonák és a velük szövetséges erők.

Az AFP francia hírügynökség idézte Ibráhim al-Dzsaafari iraki külügyminisztert, aki kedden Budapesten tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Moszulból a vártnál lényegesen kevesebben menekültek el.
Az ENSZ az offenzíva kezdetekor azt mondta, hogy akár 200 ezer is lehet a várost elhagyók száma.

Becky Bakr Abdulla, a Norvég Menekülttanács (NRC) szóvivője az AFP-nek nyilatkozva arról beszélt: problémát jelent, hogy nincsenek biztonságos menekülőutak.

„A civilek nehéz választás előtt állnak: vagy otthon maradnak a támadások kereszttüzében, vagy a kockázatos menekülést választják" – magyarázta.