Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egy amerikai állampolgár életét vesztette a bamakói terrortámadásban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. november 22. 13:30

Egy amerikai állampolgár is életét vesztette a bamakói Radisson Blu szálloda elleni terrortámadásban – közölte helyi idő szerint november 20-án, péntek este a washingtoni külügyi tárca.

A terrorakció következtében, amelyet az al-Murabitun iszlamista szervezet vállalt magára, a mali hatóságok bejelentése szerint 27-en vesztették életüket, beleértve az öt támadót is. (Amerikai biztonsági szervek gyanúja szerint valóban ez a szervezet és az Iszlám Maghreb al-Kaidája (AQIM) állhatott a támadás mögött, nem pedig az Iszlám Állam, vagy a Boko Haram.)

John Kirby, az amerikai külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy az Egyesült Államok „körülbelül egy tucatnyi" állampolgárát mentették ki a hotelból. A tárca együttérzését fejezte ki az amerikai áldozat hozzátartozóinak.
Kirby szerint amerikai katonák vagy hivatalos személyek nem vállaltak „aktív" szerepet a túszejtők elleni harcban. Azok, akik segítettek a túszoknak, korábban is a térségben tartózkodtak.

A malajziai látogatáson tartózkodó Barack Obama amerikai elnök azt mondta, hogy a Maliban történtek újabb bizonyítékai annak a dühödt haragnak, ami a terrorizmusban rejlik. Közölte, megerősítik az Egyesült Államok és szövetségesei elszántságát, hogy megküzdjenek a terrorizmussal. Könyörtelenek lesznek a vele folytatott harcban – tette hozzá.

A nap folyamán korábban a Fehér Ház segítséget ajánlott fel a mali kormánynak a bamakói terrortámadás elkövetői elleni nyomozáshoz. Közleményében az amerikai elnöki hivatal a lehető legerőteljesebb módon elítélte a terrortámadást és kifejezte szándékát, hogy továbbra is állhatatos partnere marad Mali és más térségbeli országok kormányának a terrorcsoportok elleni küzdelemben.
A Fehér Ház együttérzését fejezte ki az áldozatok szeretteinek és hozzátartozóinak és elismeréssel adózott a mali, a francia, az ENSZ-es és az amerikai biztonsági személyzetnek, amely a helyzetre reagálva megakadályozta a még súlyosabb emberveszteséget.