Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egy jelentés szerint legalább hatvan újságírót öltek meg munkája során 2014-ben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. december 24. 10:12

Legalább hatvan újságírót öltek meg munkája során vagy foglalkozása miatt 2014-ben – derült ki az újságírók védelmére alakult nemzetközi bizottság (CPJ) december 23-án, kedden kiadott éves beszámolójából.

Idén „szokatlanul magas" volt a megölt újságírók között a külföldi tudósítók aránya, akik a halálesetek nagyjából negyedét tették ki. Ugyanakkor a médiamunkások döntő többségét továbbra is hazájában fenyegeti leginkább a gyilkosság veszélye – írta jelentésében a New York-i székhelyű szervezet, amely 1992 óta közöl éves összesítéseket.

A legtöbb halálos áldozatot idén is a szíriai polgárháború követelte, amelyben 2014-ben 17 újságíró halt meg. Ebben a konfliktusban történt az év két legkegyetlenebb – és emiatt a legnagyobb visszhangot kapott – esete is: az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet lefejezte James Foley és Steven Sotloff amerikai újságírókat, és az interneten közzétette a kivégzést bemutató felvételeket. A 2011 óta tartó szíriai konfliktusban a sajtó 79 munkatársa vesztette életét.

Az oroszbarát szakadárok és ukrán kormányerők kelet-ukrajnai konfliktusában 2014-ben öt újságíró halt meg. A kelet-európai országban legutóbb 2001-ben végeztek egy riporterrel.

A nyáron a Gázai övezetben lezajlott palesztin-izraeli összecsapásokban négy riporter és három másik médiamunkás vesztette életét, Irakban pedig öt újságíró esett erőszak áldozatául.

Az idei nyugat-afrikai ebolajárvány – minden idők legsúlyosabbika – miatt a térségbe utazó újságírót és két segítőjét holtan találták egy guineai faluban.

2014-ben kevesebb újságíró vesztette életét, mint tavaly, amikor legalább hetven halálos áldozatot szedett a sajtómunkásokat érintő erőszak. Azonban 1992 óta az utóbbi három év volt a legvéresebb az újságírók számára – közölte a CPJ. A szervezet arról is beszámolt, hogy 18 riporter halálát továbbra is vizsgálja.

Az összesítés csak azokat a médiamunkásokat tartalmazza, akiknek halála a munkájukkal összefüggő „ellenséges cselekmény" következménye volt. A halálos áldozatok között nem csupán háborús tudósítók vannak, hanem olyanok is, akik rendőrségi visszaélések, politikai korrupció vagy szervezett bűnözés leleplezése miatt váltak megtorlás áldozataivá.

A szervezet egy másik jelentéséből az is kiderül, hogy világszerte 220 újságírót börtönöztek be tevékenysége miatt.