Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egyiptomi harci gépek bombázzák az iszlamista milíciák állásait

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. október 16. 17:34

Egyiptomi harci gépek bombázzák az iszlamista lázadók állásait a Líbia keleti részén fekvő Bengáziban – tudatták október 15-én, szerdán nevük elhallgatását kérő egyiptomi kormánytisztviselők.

Az illetékesek szerint a légi hadjárat része annak az Egyiptom vezette, de líbiai szárazföldi erőket is magában foglaló műveletnek, amelynek célja az iszlamista milíciák legyőzése. Egy líbiai parlamenti képviselő megerősítette a bengázi légicsapásokról szóló híreket, hozzátette azonban, hogy az egyiptomi vadászgépeket líbiai pilóták vezetik.

A líbiai hadsereg eközben bejelentette, hogy mostantól támogatja a „terrorcsoportok" elleni bengázi hadjáratot, amelyet Halifa Haftár nyugalmazott tábornok hirdetett meg májusban. „Ez innentől kezdve többek között a hadsereg művelete" – közölte az ország vezérkari főnökének szóvivője.

A hatóságok kezdetben gyanakvóan tekintettek Haftárra, attól tartottak, hogy a férfi puccsra készül a kormány ellen, a júniusi választások után azonban megváltoztatták a véleményüket, ekkor ugyanis többségbe kerültek az iszlamistákat ellenző parlamenti erők a törvényhozásban. Azóta a szekuláris erőkből álló képviselőház a fővárosban, Tripoliban dúló folyamatos erőszak elől elmenekült a kelet-líbiai Tobrukba. A fővárosban, amelyet augusztus végén a Fadzsr Líbia nevű iszlamista milícia kerített hatalmába, pedig új parlamentet hívtak össze az iszlamisták.

Bengáziban a harcok szerdán is folytatódtak. Egészségügyi források szerint reggel óta legalább tizenketten meghaltak a biztonsági erők és az iszlamista lázadók közötti összecsapásokban.

Líbiában a központi vezetés Moammer Kadhafi néhai diktátor hatalmának 2011-es megdöntése óta képtelen volt kiterjeszteni hatalmát az ország egészére, és nem tudta lefegyverezni vagy irányítása alá vonni a forradalom idején verbuválódott különböző fegyveres csoportokat.

Az országban teljes káosz uralkodik azóta, hogy májusban Halifa Haftár hadjáratot hirdetett a szélsőséges iszlamisták ellen. Azóta Tripoli mellett Líbia második legnagyobb városában, Bengáziban is heves harcok folynak a tábornokhoz csatlakozott erők és az iszlamisták között.

A súlyos belpolitikai válságot jelzi, hogy Líbiában jelenleg két kormány és két parlament működik, miközben folyamatosak a fegyveres összetűzések a rivális csoportok között.

Az ENSZ szerint az országban tomboló polgárháború következtében csak az utóbbi három hét során százezer ember kényszerült lakóhelye elhagyására.