Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Balkánon jártak a magyar hadisírgondozók

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. október 16. 18:00

A Balkánon jártak az elmúlt napokban a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály (HM TKHKF) munkatársai. Munkaútjuk során emlékműavatásokon és megemlékezéseken vettek részt, illetve sikeres kutatómunkát végeztek.

1595980842

A főosztály két munkatársa, Vulevity Péter hadnagy és Horváth Lajos főtanácsos is részt vett a pejai első világháborús osztrák-magyar katonai temető rekonstrukció utáni felavatásán szeptember utolsó napján.

Két nappal később a Debriste mellett található monarchiabeli obeliszknél rótták le kegyeletüket a hősök emléke előtt, együtt a szkopjei magyar, osztrák, török, román nagykövetség képviselőivel és a helyi önkormányzat vezetőivel.

Az emlékmű rekonstrukciójának költségeit eddig a HM TKHKF és a Külügyminisztérium finanszírozta. Azóta az osztrák fél is jelezte támogatási szándékát.

1595980843

A munkaút további részében a mostari temető állapotát mérték fel a hadisírgondozók majd a zágrábi Mirogoj városi temetőben folytatták kutató munkájukat. A horvát fővárosban is sikerrel zárult a temető magyar parcellájának felkutatása, a hely állapotának felmérése.

Hazatérés előtt – október 5-én – a munkacsoport, a Honvédelmi Minisztérium képviseletében részt vett a horvátországi Nagygordonyán Knézich Károly aradi vértanú mellszobrának avató ünnepségén.

1595980843

Fotó: MH KFOR Kontingens és Vulevity Péter