Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egyiptomi tüntetések – vsszautasítja a hadsereg a puccskísérlet vádját

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. július 2. 13:42

Visszautasította az egyiptomi hadsereg azt a vádat, hogy katonai hatalomátvételre törekedne.

Az állítólagos puccskísérlettel az egyiptomi elnök mögött álló, az iszlamisták fő erejét alkotó Muzulmán Testvériség vádolta meg a hadsereget július 1-jén, hétfőn este annak nyomán, hogy az az egyiptomi belpolitikai válság rendezése érdekében ultimátumot intézett az ország politikai erőihez. A hadsereg főparancsnoka közölte, hogy ha a szemben álló politikai erők nem állapodnak meg 48 órán belül az egyiptomi nép követeléseinek teljesítéséről, a hadsereg megvalósítja „a jövőre vonatkozó saját menetrendjét".

A Muzulmán Testvériség az ultimátumot visszautasította, azt hangoztatva, hogy a katonai puccsok ideje lejárt.

Késő éjszaka erre reagált az egyiptomi hadsereg, hangsúlyozva, hogy nincs szó semmifajta puccskísérletről. A közlemény úgy fogalmazott: a hadsereg célja az, hogy a politikusokat megegyezésre késztesse. Ultimátumával a katonaság a nép követelésére reagált – állt a többi között a közleményben.

Mohamed Murszi elnök egyelőre nem nyilatkozott. Több forrás ugyanakkor megerősítette azt a korábbi értesülést, amely szerint tanácskozást kezdett késő este Abdel-Fattah asz-Szíszi tábornokkal, a hadsereg parancsnokával és Hisam Mohamed Kandil miniszterelnökkel.

A hadsereg fellépésének előzménye, hogy az országban hetek óta hevesen tüntetnek az egy éve beiktatott elnök ellen azok, akik világi, modern Egyiptomot akarnak, és háttérbe szorítva érzik magukat az iszlamisták által.

Vasárnap már több százezren – egyes hírek szerint több millióan – vonultak utcára, és követelték Murszi lemondását. A tüntetéseket sok helyen – Kairóban és vidéken is – összecsapások kísérték az elnök ellenfelei és hívei között, és legalább 16-an életüket vesztették, csaknem 800-an megsebesültek, s a kormány négy minisztere lemondott.