Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Először bombázta idén az észak-iraki kurdok állásait a török légierő

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. január 14. 19:52

Először bombázta idén Észak-Irakban a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) állásait a török légierő – jelentette január 13-án, szerdán az Anadolu török állami hírügynökség.

Török biztonsági források közlése szerint a légicsapásokat szerdára virradó éjjel drónokkal hajtották végre. A találatok a kurd fegyveresek búvóhelyeit és fegyverraktárait érték.
A légi csapásokra egy nappal azután került sor, hogy kedden öngyilkos merénylő robbantotta fel magát az Isztambul történelmi belvárosában található Sultanahmet téren. A támadásért Törökország az Iszlám Állam terrorszervezetet tette felelőssé, ám eddig egyetlen szervezet sem jelentkezett a merénylet elkövetőjeként. A hivatalos adatok szerint a robbantásban legalább tíz ember, kilenc német és egy perui állampolgár meghalt, tizenöten pedig megsebesültek.

Recep Tayyip Erdogan török államfő egy ankarai rendezvényen terrorcselekménynek nevezte és határozottan elítélte a robbantást. Hozzátette, hogy Törökország jelenleg a térségben tevékenykedő terroristák első számú célpontja.
A PKK-t Törökország, az Európai Unió és az Egyesült Államok is terrorszervezetnek tartja.

A Kurdisztáni Munkáspárt 1984-ban kezdte kormányellenes lázadását, és a konfliktusban már több mint 40 ezer ember vesztette életét.
A PKK és a török biztonsági erők között két évi tűzszünet után, július végén újultak ki az összecsapások Törökország délkeleti, többségében kurdok lakta tartományaiban a szíriai válsággal összefüggésben.