Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elvágták a vonalakat

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. március 11. 16:47

Az Iszlám Állam szervezete ellen légi hadjáratot folytató, Egyesült Államok vezette koalíció azt közölte, hogy sikerült „elvágni” a dzsihadisták által Szíria és Irak között használt közlekedési útvonalakat az északkelet-szíriai Tell-Hamísz város térségében.

„A koalíciós légicsapások által támogatott IÁ-ellenes erők a múlt héten elfoglaltak egy kulcsfontosságú térséget Tell-Hámisz közelében" – jelentette a nemzetközi koalíció. Az Iszlám Állam „többé nem tud szabadon manőverezni a térségben", emellett a hadművelet – egy kulcsfontosságú útszakasz elfoglalása révén – lehetővé teszi a dzsihadisták hagyományos utánpótlási útvonalának elvágását Tell-Áfár és Moszul között – áll a koalíció közleményében.

Kurd harcosok múlt pénteken foglalták vissza a dzsihadista terrorszervezettől Tell-Hamíszt, amelyet egy héten át ostromoltak – közölte egy megfigyelő csoport. A település visszafoglalása kiemelt céljuk volt.

Az északkeleti el-Haszeke tartományban lévő város és környékének jelentőségét az adja, hogy a szíriai-török-iraki határ háromszögében fekszik, az IÁ szíriai és iraki területeit összekötő útvonalon.