Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Erdogan: Oroszország fegyvert szállít a kurd lázadóknak

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. május 31. 14:54

Oroszország légvédelmi fegyvereket és rakétákat szállít a Törökországban terrorszervezetnek minősített szakadár Kurdisztáni Munkáspártnak Szírián és Irakon keresztül – írta május 30-án, hétfőn a Star című török kormánypárti napilap Recep Tayyip Erdogan elnök hétvégén adott interjújára hivatkozva.

Az államfő vádja az NTV török hírtelevízió szerint egyebek között arra is magyarázatot ad, hogy miért zuhant le a biztonsági erők Cobra típusú harci helikoptere május 13-án a délkelet-törökországi Hakkari tartományi Cukurca körzetében. A korábbi híradások műszaki hibáról számoltak be.

Vlagyimir Putyin orosz elnök áprilisban támogatásáról biztosította a szíriai kurdokat, mivel szerinte hatékonyan lépnek fel a terrorizmus elleni küzdelemben. Moszkva korábban azzal vádolta a török haderőt, hogy gátolja a szíriai kurd fegyveres erőket az Iszlám Állam elleni harcban, valamint ürügyként használja fel a terrorizmus elleni küzdelmet a kurdok elleni csapásmérésre. Moszkva a múlt héten azzal is megvádolta a törököket, hogy több vállalatuk pokolgépek készítéséhez szükséges anyagokkal látja el az Iszlám Állam terrorszervezetet.

A török–orosz kapcsolatok mélyponton vannak azóta, hogy tavaly novemberben török vadászgépek a szíriai–török határ térségében lelőttek egy Szu–24 típusú orosz vadászbombázót. Moszkva azt állította, hogy az orosz gép Szíria légterében repült, Ankara pedig azt, hogy megsértette a török légteret, ezért indokolt volt a lelövése.

Az eset komoly diplomáciai viszályhoz vezetett a két ország között, amely amúgy is ellenkező oldalon áll a szíriai háborúban: az oroszok Bassár el-Aszad elnököt, a törökök az ellenzékét támogatják. A gép lelövése miatt Moszkva gazdasági szankciókat vezetett be Törökországgal szemben.

Törökország reméli, hogy rövidesen helyreáll a jó viszony Oroszországgal – mondta hétfőn a kormány egyik tagja. Numan Kurtulmus miniszterelnök-helyettes a kabinet hétfői ülése után beszélt a kérdésről.

„Sem Oroszország, sem Törökország nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy nem vesz tudomást a másikról. Az a véleményem, hogy nincs olyan probléma, amelyen ne lehetne felülkerekedni. Remélem, lehetséges lesz megoldani a gondokat párbeszéd útján" – mondta.

Kurtulmus megismételte, hogy Törökország szeretné, ha az incidens nem történt volna meg, de nem kért bocsánatot miatta, amit Moszkva követel.