Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Koszorúzás és megemlékezés Koszovóban

Szöveg: Búz Csaba hadnagy |  2016. május 31. 13:48

Az első világháború áldozataira emlékeztek a hősök napján az MH KFOR Kontingens 14. váltásának katonái a koszovói Peja város katonai temetőjében.

1596014425

Az Ausztria és Magyarország támogatásával közel két évvel ezelőtt felújított emlékműnél Horváth Kornél hadnagy, a kontingens katolikus tábori lelkésze az első világháborúban, a balkáni harctéren elesett és a pejai (akkoriban Ipek) katonai temetőben eltemetett magyar katonák lelki üdvéért imádkozott. „Hálával és tisztelettel emlékezünk azokra a honvédekre, akik nagyszerű példát adtak az utókornak hősiességből, a katonai példamutatásból, az erőn felüli teljesítményből" – mondta a tábori lelkész.

1596014426

A megemlékezés végén az emlékműnél koszorút helyezett el Szegedi Endre László, a koszovói magyar nagykövetség konzulja, valamint Huszár Ferenc alezredes, az MH KFOR Kontingens 14. váltásának parancsnoka.

Az első világháborúban az Osztrák-Magyar Monarchia szempontjából a balkáni front harmadlagos szerepet töltött be az olasz és orosz hadszíntér mögött. A pejai katonai temetőről vázlatrajz sajnos nem maradt fenn, de a Bécsi Hadilevéltárban található forrás szerint a temetőben a foglyok és a saját erők katonái az alábbi megoszlásban nyugszanak: Osztrák-Magyar Monarchia: 58 magyar, 30 galíciai, 23 ismeretlen osztrák-magyar, 17 horvát, 16 osztrák-magyar (adatok hiányában hovatartozása nem meghatározható), 8 cseh, 5 bosnyák, 2 osztrák, 1 bukovinai, továbbá 41 orosz, 2 montenegrói, 1 török és 4 ismeretlen. Összesen: 208 katona.

1596014426

Fotó: a szerző felvételei