Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Erősítenék a bevásárlóközpontok biztonságát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. március 2. 8:51

A bevásárlóközpontok üzemeltetőinek több biztonsági embert kell alkalmazniuk és több térfigyelő kamerát telepíteniük az al-Shabaab terrorszervezet fenyegetése miatt − jelentette ki a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva Eric Holder leköszönő amerikai igazságügy-miniszter.

A szomáliai terrorszervezet, amely 2013-ban több mint 60 embert gyilkolt meg a kenyai főváros Westgate Mall nevű bevásárlóközpontjában, a múlt hét végén az interneten közzétett videoüzenetében arra biztatta követőit, hogy támadják meg a Minnesota állambeli Bloomingtonban lévő Mall of Americát, a kanadai West Edmonton Mallt és a londoni Oxford Street áruházait.

„Egyértelműen úgy gondolom, többet kell foglalkoznunk azzal, hogy mi történik ezekben a kereskedelmi egységekben. Az lenne a felelősségteljes eljárás, ha ezeknek a bevásárlóközpontoknak az üzemeltetői szigorítanák a biztonsági intézkedéseket azoknak az embereknek a védelmében, akik ezeken a helyeken szerzik be mindennapi szükségleti cikkeiket" – nyilatkozott Holder.

A miniszter egy másik, az ABC televíziónak adott interjújában kitért az elől, hogy megerősítse azokat a médiaértesüléseket, amelyek az Iszlám Állam (IÁ) terrorista szervezet lefejezéseket bemutató propagandafilmjeiben a brit kiejtéssel beszélő férfi személyazonosságával kapcsolatosak.

Holder szerint a Dzsihád John néven elhíresült terrorista kilétének felfedése semmilyen célt nem szolgálna, viszont korlátozná a biztonsági szervek által mérlegelt operatív lehetőségeket. (Vezető brit és amerikai sajtóorgánumok tudni vélik, hogy a felvételeken látható álarcos-késes militáns a Kuvaitban született, brit állampolgárságú Mohammed Emwazi.)

Eric Holder ugyanakkor fogadkozott, hogy az Egyesült Államok felelősségre fogja vonni mindazokat, akik „felelősek ezekért a barbár cselekményekért".

Azzal kapcsolatban, hogy az irányítása alatt álló tárca nem emelt szövetségi vádat George Zimmerman volt önkéntes rendész ellen, aki a floridai Sanfordban 2012 februárjában agyonlőtte a 17 éves afroamerikai Trayvon Martint, a miniszter a Politico című napilapnak kijelentette: a hivatalában eltöltendő utolsó heteket annak fogja szentelni, hogy megkönnyítse az emberi jogok megsértése tényállásának bizonyítását.

Az igazságügy-minisztérium Zimmerman ügyében nem talált elégséges bizonyítékot a vádemeléshez.

Barack Obama elnök Loretta Lynch New York-i afroamerikai szövetségi ügyészt jelölte Holder utódjául, amit az illetékes szenátusi szakbizottság csütörtökön 12-8 arányban megszavazott. Az új tárcavezetőt a szövetségi felsőház plénumának is meg kell erősítenie.