Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Észak-Korea lőgyakorlatot kezdett

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. április 29. 19:53

Éles lőgyakorlatot kezdett április 29-én, kedden Észak-Korea az ország nyugati partvidékén, a Dél-Koreával határos vitatott területen.

Phenjan a katonai manőver megtartásáról előzetesen értesítette Szöult. Kim Min Szok, a dél-koreai védelmi tárca szóvivője ugyanakkor közölte, hogy szoros figyelemmel követik majd a lőgyakorlat fejleményeit.

A múlt hónapban egy ugyancsak észak-koreai lőgyakorlat során lövedékek csapódtak be a Sárga-tengerbe egy lakott dél-koreai szigettől északra. A dél-koreai vezérkari főnökök

egyesített bizottságának egy tisztviselője akkor azt mondta, hogy az észak-koreai lövedékek nem találtak el se szárazföldi, se katonai létesítményt. Hozzátette ugyanakkor, hogy tüzérségi tűzzel válaszoltak.

Négy évvel ezelőtt, 2010-ben az észak-koreai tüzérség a két ország határának közelében fekvő Jonpjong dél-koreai szigetet lőtte, akkor négy ember meghalt.

Mind Phenjan, mind Szöul rendszeresen tart lőgyakorlatot a Sárga-tengernél. Elemzők szerint a mostani észak-koreai bejelentés a lőgyakorlat megtartásáról annak a csalódottságnak a jele, hogy az elszegényedett ország az elmúlt időszakban nem tudott újabb segélyeket szerezni külföldről.