Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ezreket tüntettek ki az észak-koreai atomrobbantásért

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. február 25. 20:16

Több mint tízezer észak-koreait tüntetett ki különféle érdemrendekkel és címekkel a phenjani vezetés a február 12-én végrehajtott atomrobbantás sikeréhez való hozzájárulásukért.

A KCNA észak-koreai hírügynökség hétvégi jelentése szerint az elismerésben részesítettek között tudósok, technológusok, munkások, katonák és állami alkalmazottak is vannak.

Száz észak-koreait a Koreai Népköztársaság Hőse címmel jutalmaztak a Sarló és Kalapács Aranyérem, illetve az Állami Zászlórend első fokozatának az átnyújtásával. Tizenheten a Kim Ír Szenről elnevezett rendjelet vehették át, tizenkilencen az ugyancsak róla elnevezett Állami Díjat, tizenketten pedig a Nép Tudósa címet kapták.

Az észak-koreai hírügynökség jelentésében kiemelték, hogy az atomrobbantásnak nem volt negatív hatása a környezetre, és a kísérlet a részét képezi azoknak a gyakorlati intézkedéseknek, amelyek a Koreai Népköztársaság biztonságának és szuverenitásának a garantálását célozzák az Egyesült Államok ellenséges tevékenységével a háttérben.