Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Együttműködésből példás

Szöveg: Mátyás Andrea |  2013. február 25. 19:10

Elvi együttműködési megállapodást írt alá a napokban a székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred parancsnoka, dr. Révész Gyula mérnök ezredes, valamint a helyi Árpád Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója, Ábrahám Norbert.

A többéves múltra visszavezethető példás együttműködés megkoronázása volt a
megállapodás aláírása, amely formálisan is keretbe foglalta a két szervezet közt meglévő élő
kapcsolatot.

Az alakulat az elmúlt időszakban is rendszeresen nyújtott szakszerű útmutatást az
iskola számára a honvédelmi alapismeretek terjesztését szolgáló tantárgyak oktatásához, a
gyakorlati foglalkozásokhoz, a „katonai testneveléshez" szükséges oktatási segédeszközök
beszerzésekor, azok kiválasztásában, a szakmai tájékoztatásban.

1595949917

Az oktatási intézmény a megyében elsőként vezette be a tárgy oktatását,
aminek eredményeként az alakulat segítségével immár harmadik éve választható érettségi
tantárgy az iskolában – a Honvédség és Társadalom Baráti Kör székesfehérvári szervezete közreműködésével − a katonai
alapismeretek. Emellett komoly teljesítményt tudhat magáénak az ezred és a Magyar Tartalékosok Szövetsége Fejér megyei szervezetével karöltve tavaly beindított honvédelmi szakkör is. 
A szembetűnő eredmények egyik igen reprezentatív példája a nemrégiben
átadott akadálypálya.

Természetes igényként merült fel mindkét fél számára a hivatalos
keretek mellett olyan programok beindítása is – például focimeccs, egyéb sportversenyek,
koncertek, élménybeszámolók –, amelyek kötetlen formában ugyan, de egyaránt szolgálhatják
a honvédelmi nevelést, a katonai hagyományok megismerését, a katonai hivatás és a katonák életének bemutatását.

Fotó: Bödő Viktória