Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fagyponton az amerikai-palesztin viszony

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. november 23. 13:09

A palesztin hatóság befagyaszt minden kapcsolatot az amerikai kormányzati tisztviselőkkel, mert Washington a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) ottani irodájának bezárásával fenyegetőzött – közölte az izraeli média.

„Az Egyesült Államokban működő palesztin képviselettel gyakorlatilag befagyasztottak minden találkozót, és mi ezt hivatalossá tesszük" – indokolta a lépést bejelentő Rijád al-Malki palesztin külügyminiszter, akit a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet idézett. A PFSZ szóvivője is megerősítette, hogy Mahmúd Abbász palesztin elnök utasítást adott minden amerikai kormányzati kapcsolat beszüntetésére.

Az ügy előzménye, hogy Donald Trump amerikai elnök kormányzata azzal fenyegetőzött, felfüggeszti a PFSZ washingtoni irodájának működését, mert megszegte azt az amerikai törvényt, amely szerint nem kezdeményezhet és nem támogathat Izrael-ellenes jogi lépéseket a Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC). Két hónappal ezelőtt Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság és a PFSZ elnöke viszont nyilvánosan arra szólított fel, hogy idézzék be az izraeli vezetőket a Nemzetközi Büntetőbíróság elé.
„Felkértük a Nemzetközi Büntetőbíróságot, hogy indítson nyomozást, és ítélje el az izraeli tisztségviselőket a részvételükért a telepesek tevékenységében és a népünk elleni agresszióért" – mondta Abbász az ENSZ Közgyűlésében, New Yorkban tartott beszédében szeptemberben.