Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fegyveres bandákkal csapott össze a mexikói rendőrség

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. július 24. 15:12

A mexikói biztonsági erők és a fegyveres bandák között az ország délnyugati részén kirobbant összecsapásokban 22 ember vesztette életét helyi idő szerint július 23-án, kedden.

A hatósági fellépés előzménye az volt, hogy fegyveresek autópályákat zártak le Michoacán szövetségi államban. A mexikói belügyminisztérium közleménye szerint a tűzharcban életét vesztette két szövetségi rendőr, valamint húsz bandita.

Enrique Pena Nieto mexikói elnök idén májusban egy tábornokot nevezett ki a Michoacánba, hogy átvegye az össze rendőri és katonai művelet irányítását az államban, ahol a fegyveres bűnbandák átvették egyes területek felett az ellenőrzést. Ezek a bandák nemcsak a hatóságokkal, de egymással is heves összecsapásokat vívnak.

Az előző mexikói elnök, Felipe Calderón 2006-os hivatalba lépésekor kíméletlen küzdelmet hirdetett a bűnözők ellen.

A drogbandák egymás közötti leszámolásaiban, illetve a rendfenntartó erők és a bűnözők összecsapásaiban több mint 70 ezren haltak meg. Enrique Pena Nieto tavaly decemberben hivatalba lépett mexikói elnök ugyanakkor azt ígérte, véget vet a Mexikóban az elmúlt évtizedben elburjánzott erőszaknak. Az utóbbi időben azonban csupán kis mértékben csökkent a gyilkosságok száma a hivatalos statisztikák szerint, még mindig sok az erőszakos cselekmény az országban.

A mexikói kormány a múlt héten jelentette be, hogy elfogták az egyik legkegyetlenebb kábítószer-kereskedő szervezet, a Los Zetas vezetőjét, Miguel Ángel Trevino Moralest.