Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fegyveres orosz katonák megszállták a csornomorszkojei rakétaegységet

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. március 11. 8:30

Orosz katonák március 10-ére, hétfőre virradóra elfoglalták a krími Csornomorszkojében lévő ukrán rakétaegységet – jelentette a TSzN ukrán televízió internetes honlapján. A honlap szerint a fegyveres orosz katonáknak sikerült teljesen az ellenőrzésük alá vonni az egységet.

Vladiszlav Szeleznyov, a védelmi minisztérium krími regionális médiaosztályának vezetője a Facebook közösségi portálon csornomorszkojei forrásokra hivatkozva azt írta, hogy hétfőn éjjel helyi idő szerint fél kettő tájban mintegy 200 orosz katona és 14 teherautó jelent meg a Csornomorszkojéban működő rakétatechnikai egységnél. Ostrommal és fegyverhasználattal fenyegetőzve behatoltak a katonai egység területére, lefegyvereztek valamennyi ott lévő katonát, közöttük az őrséget.

Szeleznyov szerint „a zöld emberkék" (orosz fegyveresek) arra kényszerítették a katonákat, hogy adják le a fegyvereket a raktárba, pecsételjék le a raktárt, és hagyják el a bázist. Hozzátette: értesüléseik szerint a bázison jelenleg két ukrán tiszt tartózkodik, akik a fegyvereket őrzik.